Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Segítség, szülők lettünk!

2015. október 06.

A gyerekvállalás drámai változást jelent a házasságban – mutat rá az amerikai szerző új könyvében. A kórházi „örömcsomag” érkezése előtt a pár csak egymásnak él. Évek telnek el, míg egyszer csak tudatosul bennük: immár a gyerekeknek szentelik minden idejüket és energiájukat.

Gary Chapman, a párkapcsolatok világhírű szakértője közvetlen, olvasmányos stílusú művében praktikus tanácsokkal látja el a kisgyerekes szülőket, hogy miként őrizhetik meg házasságuk intimitását és a romantikát az éjszakai etetések, a szobatisztaságra szoktatás, a gyermekek indulatkitöréseinek megfékezése, valamint az egyéb szülői teendők rengetegében.

Vélemények a könyvről

Gary Chapman szerint „minden egészséges házasság alapja a mély, bensőséges közösség, szeretet, elismerés, és tisztelet.” Vagyis a két fél között intimitás alakul ki. Megvan még ez az intimitás Önök között? Emlékszik még azokra a mondatokra, amiben megígérte párjának, hogy semmi nem állhat szerelmük útjába, és hogy mindent elkövet, csak hogy boldognak lássa? Ha nem, akkor mindenképpen vegye kezébe ezt a könyvet, és olvassa el, hogy az az ember, aki már több ezer párnak segített tanácsaival, milyen útmutatással szolgálhat házasságának megújulásához, és hogy milyen módszereket alkalmazzon a gyereknevelésben, ami erősítheti kapcsolatukat. – Részlet az eskuvoimagazin.hu oldal könyvajánlójából.

 

A könyvben szó esik arról, hogy miként őrizhető meg a házasság intimitása, meghittsége, továbbá hasznos tanácsokat kapnak az olvasók az éjszakai etetések, szobatisztaságra szoktatás és egyéb szülői teendőket illetően. A könyv öt fő fejezetből áll, mindegyik végén „Önismereti gyakorlat” található, mely segít a módszerek alkalmazásában. A gyermekek érkezése átalakítja a házastársi kapcsolatot. Chapman arra ad ötleteket, hogyan legyen kiegyensúlyozott, boldog a házasság a gyermekek érkezése után is. – Részlet a pszichologia.com könyvismertetőjéből

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2016. július 28.

Francine Rivers – Az utolsó bűnevő

Ez a könyv mindenképpen egyedülálló olvasásélményt jelentett. Még soha nem olvastam ehhez hasonló könyvet, és az igazat megvallva nem is nagyon voltam érdekelt az ilyen témákban eddig, de Az utolsó bű...

Elolvasom »

2015. október 06.

Életrevaló – Bibliaismeret 6. Tanári kézikönyv

Az Életrevaló tankönyvcsalád célja, hogy a gyermekek sokféle élményen, nagy beszélgetéseken, alkotó tevékenységeken és játékokon keresztül ismerjék meg a Bibliának évezredes igazságait....

Elolvasom »

2016. július 28.

Bálványaink

Hogy a szerelem, a gazdagság, a siker, a hatalom és a dicsőség megjelenhet a hívő ember életében (is) mint bálvány, ez a gondolat már nem jelent újdonságot. De Timothy Keller megközelítése mégis sok s...

Elolvasom »

2017. július 04.

Szabadulás a börtönben

A könyv szerkesztőjének, Szigeti Lászlónak az ajánlója Kutyából nem lesz szalonna. – Sokan szeretik az efféle frappáns közmondásokat, talán azért is, mert úgy gondolják, valamiféle népi bölcsesség tük...

Elolvasom »

2015. október 06.

3 elmélet a mindenségről

Mi a valóság? Mi az emberi élet értelme? Miért szenvedünk? E rövid kis könyvben Ellis Potter, a nemzetközi előadó három fő világfelfogást elemez, amelyek mindegyike más-más választ ad ezekre az örök k...

Elolvasom »

2016. január 19.

Hányszor kell megbocsátanom fiam gyilkosának?

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy héts...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »