Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Leplezetlenül – Támár

2015. október 07.

„Támár. A név azt jelenti: datolyapálma. Olyan viseli ezt a nevet, aki széppé és kecsessé válhat. A datolyapálma életben marad a sivatagban, és édes, tápláló gyümölcsöt terem, s ez a lány termékeny családból való.

A datolyapálma meghajlik a viharos szélben, anélkül, hogy eltörne, vagy gyökerestül kiszakadna, márpedig ennek a lánynak Ér hirtelen, lobbanékony természetével kell szembenéznie.A datolyapálma képes túlélni az ellenséges környezetet is, és Júda tudta, hogy Batsúa vetélytársat lát majd ebben a fiatal lányban. Júda ugyanakkor remélte, hogy a lány beteljesíti a nevében rejtező összes ígéretet” – fogalmaz a Jézus nőági felmenőiről szóló regénysorozata első kötetében az amerikai szerző.

Könyvében egy olyan asszony sorsát követhetjük nyomon, akit noha elárultak, cserbenhagytak, bántalmaztak és kihasználtak, reményeitől nem foszthattak meg és álmai megvalósításában nem akadályozhattak.

Vélemény a könyvről

Nagyon tetszett, ahogy az írónő bemutatja a korabeli társadalom működését. A Biblia sokszor nagyon szűkszavúan fogalmaz, de most végre sok mindent megértettem, például hogy Támárnak miért volt annyira fontos, hogy férje és fia legyen. Bár nem vagyok egy harcos feminista, nagyon megrendítő arról olvasni, hogy régebben a nők mennyire kiszolgáltatott helyzetben voltak. Ez a mai világ is fényévekre van a tökéletestől, sőt még a jótól is, de a nőket legalább emberszámba veszik – legalábbis a világnak ezen a szerencsésebbik felén. – moly.hu -n megjelent értékelés

Francine Rivers

Francine Rivers irodalmi pályafutása Rénóban, a Nevada Egyetemen kezdődött, ahol angol irodalom és újságírás szakon szerzett főiskolai diplomát. Regényeinek hősei többnyire biblia személyek. Több tucat műve közül számos nyert amerikai és nemzetközi díjat. Könyveit eddig 20 nyelvre fordították le, melyek az Egyesült Államoktól Németországon valamint Hollandián át egészen Dél-Afrikáig népszerűek. A kegyelem vonala című regényciklusa hosszú idő óta szerepel a New York Times eladási listájának élén.

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. november 18.

Miért hiteles a Biblia?

Dr. Jones a Biblia megbízhatóságával szemben hangoztatott közkeletű ellenérvekre és kérdésekre keresi a választ: honnan tudhatjuk, hogy a Biblia fennmaradt kéziratai nem torzultak-e az eredetiekhez ké...

Elolvasom »

2017. február 11.

A halál árnyékában

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak. Gyász az öngyilkosság után. [Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2015. 25(8–9), 390-391.] – Apa öngyilkos lett! – üvöltötte anyám a telefonba.– Mi? – kérdeztem. – Mi történ...

Elolvasom »

2018. január 18.

Könyvbemutató: Keserűből édeset – Istennel a kríziseken át

„A válsághelyzetben hozott döntéseknek sorsfordító erejük van.” A Harmat Kiadó szeretettel meghívja Révész Szilvia Keserűből édeset – Istennel a kríziseken át című könyvének bemutatójára. A szerzővel ...

Elolvasom »

2015. október 07.

Családfánk titkai – Hogyan változtassunk káros családi mintáinkon?

A családunkban elsajátított magatartási és kapcsolati minták személyiségünk részévé válnak, és egész életünket végigkísérik. A káros minták akár nemzedékeken át hagyományozódnak kifejtve romboló hatás...

Elolvasom »

2015. október 06.

Játéktár hit és erkölcstanoktatáshoz és bibliai foglalkozásokhoz

Könyvünk kevés előkészületet igénylő, könnyedén megvalósítható játék- és feladatleírásokat kínál hittanoktatáshoz, erkölcstanhoz, osztályfőnöki órákhoz vagy kötetlenebb iskolai és gyülekezeti gyerekfo...

Elolvasom »

2016. július 28.

Francine Rivers – Az utolsó bűnevő

Ez a könyv mindenképpen egyedülálló olvasásélményt jelentett. Még soha nem olvastam ehhez hasonló könyvet, és az igazat megvallva nem is nagyon voltam érdekelt az ilyen témákban eddig, de Az utolsó bű...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »