Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Keresztény vagyok

2015. október 07.

„Mindenekelőtt azt a kérdést kell feltennünk: melyik ajtó az igazi, s nem azt, hogy melyik tetszik a legjobban a színe vagy a burkolata alapján. Magyarán, a kérdés soha ne az legyen: Kedvelem-e ezt az istentiszteleti formát?, hanem az, hogy Igazak-e ezek a tanítások? Valóban szent hely-e ez?

Amikor eljutottunk a saját szobánkba, legyünk szívélyesek azokhoz, akik másik ajtót választottak, és azokhoz is, akik még mindig az előcsarnokban várakoznak! Ha rosszak, még inkább szükségük van imáinkra; ha ellenségeink, akkor pedig még parancsunk is van rá, hogy imádkozzunk értük” – írja C. S. Lewis szókimondó, őszinte és sziporkázóan szellemes apologetikai művében. 

Vélemény a könyvről

A szerzőnek ez a kötete a BBC rádióban elhangzott előadás-sorozatának gyűjteménye. Benne az erkölcs, a képzelet és a racionalitás – avagy a jó, a szép és az igaz – szempontjából egyaránt lenyűgöző erővel vonultatja föl a keresztény eszméket, tudatosan mellőzve a felekezeteket elválasztó dogmatikai különbségeket.

Nem! A kereszténység valóban egy kicsit sem egyszerű, de ki fogja akkor elmondani nekik, hogy mi sem gondoljuk, hogy az ördög egy kis vörös manó lenne szarvakkal meg vasvillával, aki kondérban főzi a félrelépőket meg az adócsalókat, valahol mélyen a talpunk alatt, ha mi nem szállunk vitába értelmes ember módjára, hanem a nevetségessé válástól megijedve visszahúzódunk biztonságos keresztény vackainkba, ahol nem kell ilyesfajta váratlan bombatámadástól tartanunk? Pedig talán egymástól is gyakrabban kellene kérdeznünk, és meglepődve tapasztalnánk, sokszor milyen gyerekes vagy egymásnak ellentmondó elképzelések vannak a tudattalanunkba ágyazódva. Más témákról pedig egyáltalán egy értelmes szót nem tudnánk kibökni (tisztelet a kivételnek!). Nos íme valaki, aki tud!

Érthető, követhető filozófia, ízlés szerint, ugyanis C.S. Lewis semmit nem fog lenyomni a torkunkon, ha az nekünk nem tetszik. Mégis biztos vagyok benne, hogy kevesen akarnak majd vitába szállni azzal a lenyűgöző logikával és életbölcsességgel, aminek segítségével ezt a nagyon is kényes témát tálalja. Laikusoknak és „haladóknak” egyaránt jó étvágyat hozzá! – Részlet a Jelige magazin 2006. 31. számából; Írta: Naszádi Anna

C. S. Lewis

C. S. Lewis (1898-1963) angol irodalmat tanított Oxfordban, s széles irodalmi repertoárjával nemzetközi hírnevet szerzett magának. Szépírói és akadémiai munkássága egyaránt jelentős. Írt gyermekmeséket, fantasztikus regényeket, de irodalomkritikái, irodalomtörténeti és apologetikai művei is közkedveltek.

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2017. október 03.

Itt semmi sem kötelező

Jó hír az iskolából hazatérő tikkadt szöcskék és kifacsart citromok szüleinek: létezik olyan gyerekkönyv, amelyből úgy lehet komoly bibliai-kortörténeti ismeretekre szert tenni, hogy nemcsak ásítani n...

Elolvasom »

2016. július 28.

A Tűzálló titka

Alig akad olyan keresztény házaskör hazánkban, ahol az elmúlt évek során ne vetítették volna le a Fireproof – magyarul Szerelempróba címen futó – filmet, mely rövid időn belül a házasságmentő, -gondoz...

Elolvasom »

2016. október 19.

Hit és kételkedés – a szerző ajánlója

Miért engedi Isten a szenvedést?...

Elolvasom »

2016. január 19.

Fogadom

Jóban, rosszban együtt élni valakivel nem is olyan egyszerű. Persze, nem is a fogadalom első felével van a gond, mert a jóban együtt élni egyszerű. Erre is vágyunk. A probléma-mentes, felhőtlen házass...

Elolvasom »

2016. június 28.

Kendőzetlenül a szexről

Szexről beszélni felszabadultan, tabuk nélkül, méghozzá a keresztény értékrend keretein belül? Igen, lehetséges. Aki erre vállalkozott, az Kevin Leman pszichológus. Könyve, a Szexre hangolva arra bizt...

Elolvasom »

2020. november 23.

Állj ki magadért!

Hogy a gyerekek elcsennek ezt-azt a nagyoktól, nem újdonság. Még emlékszem, amikor a kicsi lányom alig másfél évesen belebújt az egyetlen magas sarkú csinos cipőmbe és a seprűre támaszkodva nagyon büs...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »