Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Az egyház fele

2023. május 22.

Vasárnap van. Ülök a templomban elől az orgona mellett és figyelem, hogy gyülekeznek az emberek a templomban. Míg nem lett padfűtés, egyik padsorban csak férfiak, a másikban csak nők ültek, és a létszámok közötti különbség bizony nagyon szembetűnő volt. Az egyház fele a nők, állítja a könyv. De valójában csak a lehetséges egyház fele ez, mert mára ők vannak többségben az alkalmakon.

Ennek ellenére – bár azért van ebben fejlődés –, még mindig szívesebben választanak a gyülekezetek férfi vezetőt. Amikor lelkészt választottunk, aki összead majd bennünket a nagy napon, többen ráncolták a homlokukat, amiért nő áll majd az oltár előtt. Pedig megismerkedésünk és kapcsolatunk alakulása közben az ő imádságai kísértek bennünket, mégis sokan istenkísértésnek vélték, hogy nála mondjuk el a fogadalmunkat. Már majdnem babonásnak éreztük ezt a félelmet, ezért is nem változtattunk. Mindegy, hogy Isten előtti szövetségünknek ki lesz a tanúja, semmi nem azon múlik, hogy milyen nemű az illető.

És most még csak a „keresztény” Európáról beszéltünk, ahol jómódunkban nem tudjuk már, mibe lehetne még belekötni. Ám sok hely van a világon, ahol ennél jelentősen nagyobb kihívás nőnek születni. Újra meg újra szembesít bennünket a média az emberkereskedelem, a gyermekházasságok és becsületgyilkosságok szörnyűségeivel, amik ellen alig-alig van, aki kész tenni is valamit. Kicsinek, jelentéktelennek érezzük a feladathoz magunkat, hiszen csak nők vagyunk. Istennél azonban nincs már férfi és nő, csak ember van, aki az ő képmására lett teremtve és ebben a munkában nem csak ki szabad, de ki is kell vennie a részét mindkét nemnek.

A nők helye nem csak a családban van tervezve, energiáik rengeteget adhatnának hozzá ahhoz, hogy a világ egy élhetőbb hely legyen. Ez a könyv felnyitja a szemünket rá, hogy nem kell kicsinek és jelentéktelennek éreznünk magunkat. Isten küldetést bízott mindnyájunkra. A nők szolgálata nélkül nem valósul meg az ő országa közöttünk. Buzdító, bátorító szavak ezek, amik után nem maradhat tétlen az ember. Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés. És az ég felét a nők tartják.

Füller Tímea

Még több könyvajánló blog

2016. január 31.

Táncol a por? – Beszélgetés a szerzővel

A keresztyén élet egyik legnehezebb kérdése, mit jelent lemondani önmagunkról – véli Tóth Sára. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának a közelmúltban jelent meg Táncol a por című könyve, melyb...

Elolvasom »

2018. január 18.

Könyvbemutató: Keserűből édeset – Istennel a kríziseken át

„A válsághelyzetben hozott döntéseknek sorsfordító erejük van.” A Harmat Kiadó szeretettel meghívja Révész Szilvia Keserűből édeset – Istennel a kríziseken át című könyvének bemutatójára. A szerzővel ...

Elolvasom »

2016. január 28.

„A hangszerek mi vagyunk” – Könyv a Bolyki Brothersről

Nem mi vagyunk a lényeg, hanem Isten áldása rajtunk. „Elhívásunk van” – vallja a négy Bolyki fivér, akiknek az énekegyüttese hungarikum. Nemcsak magas színvonalú művészetük és kivételes humoruk,...

Elolvasom »

2016. október 03.

Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva

“Aki a szeretetet választja, nap mint nap megleli a módját, hogy ki is mutassa. Gary Chapman...

Elolvasom »

2015. október 06.

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – Narnia Krónikái 2.

Narnia a jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy vidéki ódon kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény. A négy kis kalandor e titok...

Elolvasom »

2016. január 19.

Az egyház mi vagyunk!

Isten országa nélkül nincsen egyház. Az egyház valami önmagánál nagyobbnak az erejében él, és valami önmagánál nagyobb felé törekszik. Ha becsukódnak az Isten országára nyíló ablakok, sötétség borul a...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »