Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Philip Yancey: Az imádság

2016. július 28.

Szeretem Yancey könyveit. Talán mindegyiket olvastam is, melyek magyar nyelven megjelentek. Azonosulni tudok harcaival, gondolataival. Őszintesége, képmutatástól mentes hite hitelessé teszik számomra írásait.

Új könyvében a keresztény élet egyik legfontosabb területéről az imádságról ír. Nem teológusként, sem lelkipásztorként, hanem – ahogyan önmagát nevezi – Isten kereső zarándokként közelít a témához. Nem egy tökéletes imádkozó ember áll előttünk, hanem egy olyan férfi, aki saját harcain, kudarcain, kétségein és győzelmein keresztül tanul imádkozni.

Az író a következőkkel magyarázza, miért kezdett bele a téma mélyebb kutatásába: „Ha az imádság az Isten és ember közötti találkozást szolgálja, mindent tudni szeretnék róla. Keresztény életem küzdelmei nagyrészt két alapvető kérdés körül forognak: miért nem teszi meg Isten, amit várok tőle, és miért nem teszem meg én, amit Isten vár tőlem. Nos, ez a két kérdés pontosan az imádságban keresztezi egymást.”

Mint előző könyveiben, ebben is számtalan történetet olvashatunk, melyeket az író most is a hétköznapokból hoz, személyes életpéldáiból merít.

Yancey a XXI. század rohanó emberéhez szól, aki gyakran képtelen a megállásra, ugyanakkor rengeteg fájdalmat, szenvedést, csalódást, stresszt cipel magával. Problémáinkra a legjobb és teljes megoldás az, ha felülemelkedünk helyzetünkön és Isten szemszögéből szemléljük önmagunkat, körülményeinket. Ezt pedig csak az imádságban érhetjük el.

Szükséges őszinteséget, alázatot is tanulnunk, elfelednünk a betanult vallásos rutinjainkat, ahhoz, hogy igazán átéljük az imádság csodáját, s szavaink a menny trónusához jussanak.

A kiadvány megjelenésében is igényes. Tördelése áttekinthető. Ajánlom minden istenkereső léleknek ezt a felemelő olvasmányt!

Megjelent a baptist.hu-n

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2016. január 19.

12 dolog, amit Gary Chapman szeretett volna tudni az esküvője előtt

Eredetileg úgy terveztem, hogy írok a tizenkét dologról tizenkét bejegyzést, mert adja magát, hogy ezt tegyem, de akkor még nem olvastam el a könyvet. Azóta elolvastam, és tudod mit? Nem írok tizenkét...

Elolvasom »

2015. október 07.

Párhatárok – Határvonalak a házasságban

A Határvonalak sorozat szerzőpárosa ezúttal a jól működő párkapcsolat alapelveit ajánlja olvasói figyelmébe. Könyvükben szó esik az egymás határait tiszteletben tartó kapcsolat ismérveiről, valamint a...

Elolvasom »

2016. július 28.

Kevin Leman: Szexre hangolva – Minden, amit tudni akartál a házassági intimitásról

Azok az olvasók, akik már ismerik Leman nevét, tudják, hogy segítségül szolgálhat mindenkinek. Még azoknak az embereknek is, akik az egyébként szép, kiegyensúlyozott házaséletüket még szebbé és kiegye...

Elolvasom »

2022. október 04.

Egy valódi Charles Dickens ihlette fantasy (Hajnalszárnya-sorozat)

A Hajnalszárnya-sorozat (The Wingfeather Saga) első kötete, A Sötétség sötét tengerének peremén végén fontos titkokról hullt le a lepel, és az olvasó biztosan érezte, hogy a főhősök nagy változások el...

Elolvasom »

2016. január 19.

Bibliai időutazás Francine Riversszel

Keresztyén romantikus regények? New York Times-bestsellerszerző? – a borító alapján ítélve bizonyos fenntartásokkal fogadtam a nővérem által először hazahozott Francine Rivers könyvet. De mivel ő irod...

Elolvasom »

2015. október 07.

Az írnok – Szilász

Végignézi Péter keresztre feszítését. Legjobb barátai csaknem a szeme láttára halnak vértanúhalált. A császár eszelősen üldözi és gyilkolja a keresztényeket. Hosszú és gyötrelmes utazása végén Szilász...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »