Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Amikor búcsúzni kell…

2023. október 26.

Amikor búcsúzni kell…

Lelkészfeleségként gyakran betolakodik a gyász a napjainkba. Hozzánk fordulnak fájdalmukkal, félelmükkel, elakadásaikkal az emberek, mi pedig igyekszünk úgy mellettük állni ezekben a szomorú, embert próbáló időkben, ahogyan szükségük van rá. De ugyan, ki tudja mindig a megfelelő szavakat, az oda illő viselkedést, azt, hogy éppen mi a jó? Időről időre érezzük, hogy nincs bennünk elég bölcsesség ehhez a feladathoz. Hogy nem is feladat ez, hanem küldetés, szolgálat, hivatás. És mint ilyen, örökös tanulásra, állandó fejlődésre, töltekezésre van hozzá szükség.

Jó, hogy vannak, akik bátran és őszintén tudnak erről beszélni, írni, és így segítenek azoknak, akik nehezebben boldogulnak a földi élet végével kapcsolatban. Nagy megrendüléssel forgattam ezt a könyvet, ami újra meg újra felnyitotta a szemem egy-egy rejtett szépségre, áldásra, ami a haldoklás szakaszában is ajándék lehet. Erőforrásokat mutatott a kísérőknek, töltekezési lehetőséget a fáradozásban lankadóknak. Az irodalmi és az életből való szemléletes példák olyanok voltak számomra, mint a korlát a kaptatón felfelé haladónak. Támaszt, biztonságot adók.

Nagy hála van bennem, hogy olvashattam ezt a könyvet, és mindenkinek ajánlom, aki kész megtörni a tabut, és tudomásul venni halandó voltunkat. Jó ezzel a társsal haladni az úton, amit mindnyájan végigjárunk egyszer, és megerősítő tudni, hogy így, ilyen méltósággal és reménységgel is lehetséges ez.

Füller Tímea

Kapcsolódó termék

-20%
Marilyn Chandler McEntyre:

Amikor búcsúzni kell…

Amikor a halállal szembesülünk vagy egy szeretett személyt kísérünk végig a halál felé vezető úton, nehezen találunk szavakat, hogy kifejezzük a bennünk kavargó érzéseket, gondolatokat. McEntyre könyve együttérző és türelmes útitársként segít a lelki felkészülésben, a haldokló iránti empatikus és támogató hozzáállásban, az elengedésben és a gyász feldolgozásában.

„Nem tanácsnak, nem is teológiai fejtegetésnek szánom ezeket az írásokat – mondja a szerző –, inkább tapasztalatok és reflexiók gyűjteményének, amelyek útmutatást, reményt és vigasztalást nyújtanak egy olyan időszakban, amikor mindennél nagyobb szükségünk van nagylelkűségre, türelemre és szeretetre.”

A bibliai és irodalmi idézetekkel átszőtt rövid, meditatív esszék lelki útravalót és imádságokat tartalmaznak – azt a pillanatnyi megerősítést és feltöltődést, amire erőtlen és vigasztalan állapotunkban szükségünk lehet.

Részletes adatlap » 2 800 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Egymásra hangolva férfikiadás

Chapman bestsellere, az Egymásra hangolva ezúttal kifejezetten férfiaknak szánt kiadásban jelenik meg. A fejezetek végén kreatív ötlettár nyújt segítséget férjeknek a szeretetnyelvek gyakorlati alkalm...

Elolvasom »

2016. július 29.

Útmutató lányos apáknak

Éppenséggel nem vagyok lányos apa, de apás lány annál inkább! Igazi élvezettel olvastam Kevin Leman újabb könyvét, amellett hogy sok mindenre meg is tanított. Biztos vagyok benne, hogy az apukák nagy ...

Elolvasom »

2015. október 07.

Rendíthetetlenül – Ruth

Hátat fordítva saját családjának, Ruth minden kockázatot vállal, hogy gondoskodjon özvegyen maradt anyósáról, Naomiról, aki nemcsak a férjét, hanem a fiait is elveszítette az Izraelt sújtó éhínség köv...

Elolvasom »

2021. augusztus 23.

Fakuló emlékek közt is szeretetben

Vannak utak, amiket önként soha nem választana az ember. Soha, semmiért. Aztán egyszer csak úgy hozza az élet, hogy nincs választék. Csak az az út marad. A nehéz, az embert próbáló, a fájdalmas. És ak...

Elolvasom »

2017. március 28.

Francine Rivers: Skarlátvörös fonal

Rég nem tapasztaltam már azt az érzést, ami most ismét hatalmába kerített: számoltam vissza a napokat, hogy mikor jelenik meg a könyv és mikor olvashatom végre el, Francine Rivers eddigi kötetei ugyan...

Elolvasom »

2017. január 04.

Hogyan viszonyulunk ehhez a vágyunkhoz?

A szingli lét a témája Carolyn Leutwiller Páratlanság újraértelmezve című könyvének (Harmat Kiadó, 2016.), amelyben a szerző a jelenséget a keresztény hívők szemszögéből közelíti meg. A mű a maga nemé...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »