Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Csend – nem büntetésből

2018. május 28.

Mindig szerettem az ikernaplókat. Különösen azért, mert – attól tartok, sok házaspárhoz hasonlóan – nálunk is gond volt közös életünk kezdetén azzal, hogy nem kérdeztünk és nem megbeszéltünk, hanem azt gondoltuk, ha a másik szeret, ezt és ezt értenie, éreznie, sőt tudnia kell rólunk. Ezért nagy kedvencem a Family magazin Kölcsönszemüveg rovata is, ahol egy-egy szituációt férfi és női szemszögből is megismerhetünk. Számomra az egyik legtanulságosabb dolog tehát, amikor két különböző nézőpontból láthatok valamit, és erre az ikernaplók is nagyon jó eszközök.

Stella és Hayden története azonban nem csak ezért érdekes. Találkozásuk pillanatában már mindketten sokféle lelki sebet kaptak. A gyerekként megélt válás, bántalmazás, elhanyagoltság bizonytalanná tette őket annyira, hogy ezek elhordozására a „csak magamra számíthatok” védőburokba rejtőzzenek. A felszínen más-más látszik belőlük, a belső küzdelem azonban nagyon is hasonló. „Páncéljuk” rejtekében már olyan komfortosan mozognak, hogy ki sem mozdulnának, ha az élet közbe nem szólna. Egy szerencsétlen baleset mindkettőjüket kizökkenti a jól kitaposott kerékvágásból. Új utakat, új módokat, új célokat kell keresniük, és miközben egymást segítik, saját maguk is gyógyulnak, fejlődnek. Szeretetük is kivirágzik és kiállja a próbát: fontosabb lesz a másik jól-léte önmaguk érdekeinél. Ahogy a két önmagába zárt világ kezd kinyílni, friss levegőhöz jut a lelkük és igazi megtisztulást élnek át, amelynek a könyv lapjain keresztül mi is tanúi lehetünk. A kötet végére pedig – mint olyan gyakran mi is tapasztaltuk már – megláthatják, hogy a mélységeken át haladva valóban lehet igazi kincseket találni.

 

Füller Tímea/Family

 

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Deborah Lytton:

Csend

A tizenöt éves Stellának minden esélye megvan arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét a világ előtt. Egy tragikus baleset következtében azonban egyik napról a másikra elveszíti hallását. 

Az orvosi beavatkozás előtt tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is...

Részletes adatlap » 2 800 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

A legeslegszebb betlehemes

A Herdman gyerekeket mindenki ismeri a környéken, mint a rossz pénzt. A hat vásott és elhanyagolt gyerek első templomi látogatása alkalmával magához ragadja a betlehemes játék főszerepeit – és ezt sen...

Elolvasom »

2021. augusztus 23.

Fakuló emlékek közt is szeretetben

Vannak utak, amiket önként soha nem választana az ember. Soha, semmiért. Aztán egyszer csak úgy hozza az élet, hogy nincs választék. Csak az az út marad. A nehéz, az embert próbáló, a fájdalmas. És ak...

Elolvasom »

2016. július 28.

Rachel könnyei – egy iskolai vérengzés utóélete

Ki tudja, mi jár lázadó és sokszor frusztrált kamasz gyerekeink fejében? Milyen kísértésekkel, nehézségekkel, kételyekkel küzdenek? Mi történik, ha a szülők, az iskola nem figyel, nem közvetít megfele...

Elolvasom »

2015. október 07.

Rejtvényes Biblia

Újfajta Gyermekbiblia mozgalmas olvasmányokkal és hozzájuk kapcsolódó játékos feladatokkal. A 42 gazdagon illusztrált ó-és újszövetségi történetet színezők, labirintusok, fejtörők követik, és a kötet ...

Elolvasom »

2016. január 19.

Ölés helyett ölelés

Nem egyszerű könyvet választottam elolvasásra. Nem egy könnyed kis gondűző olvasmány. Megszenvedtem vele. Miroslav Volf, horvát nemzetiségű protestáns teológus Ölelés és kirekesztés, Teológiai vizsgál...

Elolvasom »

2016. február 08.

Páratlanság – újraértelmezve

„Szinglinek lenni régen azt jelentette, hogy senkinek nem kellesz. Most viszont azt jelenti, hogy csinos vagy és szexi, és kihasználod az időt, hogy eldöntsd, milyen legyen az életed, és kivel szeretn...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »