Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Elkövető, áldozat egyaránt sérül

2016. július 15.

Magyarul is megjelent a diákok körében tapasztalható megfélemlítésről szóló nemzetközi bestseller, a Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak. Szerzője Barbara Coloroso, a gyereknevelés világszerte elismert szakértője szemléletváltást sürget a jelenséggel kapcsolatban.

Egy ilyen könyv témája általában nem vonzza az átlagolvasót, így sokszor az érintettekhez is nehezen jut el, pedig nagy szükségük lenne tanácsokra a probléma megoldásában – mondta Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója az MTI-nek.Mint kifejtette, Barbara Coloroso könyve Magyarországon is komoly változást eredményezhet a magyarul kortárs megfélemlítésnek nevezett bullying problémájának felismerésében és kezelésében, és segítséget nyújthat a pedagógusoknak, az iskolapszichológusoknak, a szülőknek, de még az áldozatoknak is.

Kutatások szerint Magyarországon minden negyedik-ötödik gyerek válik bántalmazás áldozatává az iskolában. Ennek leggyakoribb formája a cukkolás, a cikizés, a megszégyenítő megviccelés és a kiközösítés, de a testi erőszak is szerepel a gyakori bántalmazások listáján.

Herjeczki Kornél elmondta, hogy a több nyelvre lefordított hiánypótló kötet – amely elnyerte a Books for a Better Life Award elnevezésű díjat – új szemléletet hoz a kortárs megfélemlítés megközelítésében, mert nemcsak konkrét lépéseket javasol a szakembereknek és a szülőknek, hanem megelőző stratégiákat, irányelveket is ad a biztonságot nyújtó iskolák és az aktív közösségek megteremtéséhez.

“Fontos felhívni a figyelmet a szülők felelősségére is: például, hogy tudatosítsák gyerekeikben az internethasználat veszélyeit, de talán még fontosabb, hogy erősítsék a gyerekek egészséges önképének kialakítását. Így kisebb az esélye, hogy akár áldozat, akár elkövető váljon belőlük” – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy a zaklatáskor az elkövetőnek és az áldozatnak is sérül a személyisége, ugyanis mindketten rossz magatartásformát erősítenek magukban: az elkövetőn elhatalmasodnak a gyűlölködő, kirekesztő magatartásformák, az áldozat pedig a bántalmazás következtében egyre értéktelenebbnek érzi magát. Kiemelte, hogy mivel a bántalmazott gyerekek gyakran félnek a zaklatásról beszélni, a könyv egyes fejezetei tesztszerűen vezetik végig a szülőket azokon a pontokon, amelyeket megválaszolva esetleg gyanakodhatnak arra, hogy gyerekük bántalmazásnak van kitéve.

Class Booing Student During Presentation

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője az MTI-nek arról bezsélt, hogy ha az iskola légterében zajlik a bántalmazás, annak a pedagógusok számára árulkodó jelei vannak. Ilyen például, ha egy gyerek sosem játszik nagy közösségben vagy a szüneteket a felnőttek közelében tölti, illetve ha nem akar részt venni fakultatív osztályprogramokon.

“Sokszor nem az a baj, hogy a pedagógus nem tudja vagy nem látja, hogy mi történik, hanem az, hogy nem tud mit tenni, nincsen megoldási alternatívája” – mondta. Ezekben a helyzetekben segíthet, ha van külső szemlélő, távolabbról jövő segítség. Ilyen lehet az iskolapszichológus vagy egy szociális munkás, hiszen “a kortárs bántalmazások sokszor nem egyetlen zaklatóról és egyetlen bántalmazottról szólnak, hanem egy nagyon rosszul működő osztály- vagy iskolai közösségről” – emelte ki.

A szakember szerint amennyiben egy szülő elég időt tölt gyerekével, hogy közel kerülhessen hozzá, akkor olyan légkört teremt, hogy a gyerek el fogja mondani, ha bajban van. Ha azonban mégsem szól, akkor is vannak jelek, amelyekből lehet a zaklatásra gyanakodni. Ilyen például, ha a gyerek szomatikus tüneteket produkál: migrénes fejfájás gyötri, hasmenése, erős hasfájása van vagy minden nap kifogást keres, hogy miért nem akar iskolába menni, esetleg igényli, hogy minél hamarabb menjenek érte.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 116 111-es segélyhívó számára az idén már 200 olyan hívás érkezett – elsősorban a gyerekektől -, amelyekben a kiskamaszok maguk kérnek segítséget hasonló problémák ügyében. Feltűnő, hogy ezekben az esetekben nem tudnak, nem mernek a szülőkhöz, a pedagógusokhoz fordulni, esetleg az anonimitás miatt keresnek külső segítséget.

Megjelent: nepszava . hu

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Barbara Coloroso:

Bullying – Zaklatók, áldozatok, szemlélők

Életveszélyes kombináció: a társait terrorizáló gyerek, a megfélemlített áldozat, aki nem mer segítséget kérni, a tétlen szemlélők, valamint a felnőttek, akik ártatlan „ugratásnak”, a gyermekkor velejárójának tekintik a zaklatást!

Miért és hogyan válik egy gyermek zaklatóvá, illetve célponttá – netán egy személyben mindkettővé –, és miként tartja fenn ezt a körforgást az úgynevezett „szemlélők” jelenléte?

Barbara Coloroso, számos nemzetközi bestseller szerzője több évtizedes szakmai tapasztalata alapján dolgozta ki módszertanát az erőszak körforgásának megszakítására.  Rámutat, hogy a családi légkör, illetve a szülői minták milyen hatással vannak az egyes szerepek kialakulására, és hogyan lehet átalakítani a „főszereplők” közötti kapcsolat dinamikáját. A könyv átdolgozott kiadásban, a közösségi hálón elkövetett bántalmazásról szóló fejezettel kiegészülve kerül a magyar olvasók elé.

Részletes adatlap » 4 792 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

A menedék

A békés, polgári Hollandia a horogkeresztes rémuralom színterévé válik, az egyszerű órásmesternőből a földalatti ellenállás szervezője, üldözöttek vakmerő bújtatója lesz, az ódon családi ház hálószobá...

Elolvasom »

2017. február 11.

A megbocsátás művészete

Michael E. McCullough, Steven J. Sandage, Everett L. Worthington: Megbocsátás. Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2006. 16(12), 1109–1110] „Vajon mi az oka annak, h...

Elolvasom »

2015. október 07.

Árnyékország

C.S Lewis és Helen Joy Davidman szerelmének története C. S. Lewis az angol irodalom professzora Oxfordban, a Narnia Krónikák, fantasztikus regények és teológiai művek világhírű szerzője. Barátjával, J...

Elolvasom »

2016. január 19.

A szabadság szeretete, avagy a szeretet szabadsága

Francine Rivers: Megváltó szeretet „– Szabad akarok lenni, Michael! Csupán egyetlen egyszer az életem során. Szabad! – Angel hangja elcsuklott.– Hiszen szabad vagy. Csak még nem tudod.”...

Elolvasom »

2015. október 06.

Dorie – A lány, akit senki sem szeretett

„Valaki egyszer azt mondta, ha semmid nincs már, csak Isten, rájössz, hogy ő elég. Isten mellém állt, amikor senki másnak nem kellettem.” – Dorie megrázó igaz története rávilágít, hogy mit képes véghe...

Elolvasom »

2023. február 01.

Páros kincskereső

Valljuk be: beszélgetni sokszor nem is olyan egyszerű… A kapcsolatunk elején többnyire ömlik belőlünk a szó, aztán ahogyan telnek az évek, azon kapjuk magunkat, hogy inkább csak a hétköznapok me...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »