Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Fedezd fel a párod!

2021. november 05.

Amikor tavasszal minden bezárt, kinyílt valami új a számomra. Mivel nem volt színház, mozi, kiállítás és előadások, a képernyőtől meg néhány nap alatt kivert a víz, családtagjaim egyre több időt töltöttek együtt beszélgetéssel és játékkal.

Kiderült, hogy a fiatal felnőtté vált gyerekeink („ezek a mai fiatalok”) milyen komolyan átgondoltak néhány dolgot az életükkel kapcsolatban. Hogy miközben napi rendszerességgel szégyellem magam, vannak dolgok, amikben példának tekintenek. Hogy a férjem humora még mindig sziporkázó és az esti beszélgetéseinkből a nevetés felhallatszik az emeletre, ahol a gyerekek néha mérgelődnek a zajos felnőttekre, de azért örömmel konstatálják, hogy a szüleik „jól elvannak”.

Nem valami nagy újdonság kell tehát ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Elég, ha egyszerűen egymásra figyelve jó témákról beszélgetünk azokkal, akik a közelünkben vannak. Jót beszélgetni igazi töltekezés. Egy kapcsolat erős alapja tud lenni a másik megismerése. Mélyíti a bizalmat, erősíti a szerelmet. Valódi kaland, hiszen a társunk épp olyan titokzatos és felfedezésre váró kincs, aki –  miközben mindig közel van, mégis titok.

Igazi egymásra csodálkozásra, a másik felfedezésére hív bennünket Mihalec Gábor Pár-percek című könyve. Egy évnyi érdekes témafelvetést és hozzá tartozó kérdéseket tartalmazó kötete igazi kincskereső térkép azoknak, akik a házasságukat nem csak komolyan venni, de még élvezni is szeretnék.

Füller Tímea

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-57%
Mihalec Gábor:

Pár-percek (fehér)

Előfordult már, hogy hétközben alig vártuk, hogy megbeszéljünk valamit a társunkkal, amikor pedig végre ott volt a lehetőség, ötletünk sem volt, mit mondjunk? Mihalec Gábor közismert pár-és családterapeuta könyvében 52 rövid gondolatébresztővel segít átlendülni ezeken a nehézségeken.

A Pár-percek minden fejezete egy-egy témát vet fel inspirációt nyújtva a heti házaspáros beszélgetésekhez. Mivel a fejezetek nem épülnek egymásra, szabadon válogathatunk a könnyedebb és a kihívást jelentő témák között.

A szerző a saját életéből vett példákkal és beszélgetést, gondolkodást elindító kérdésekkel ösztönöz az egymás előtti megnyílásra, őszinte kommunikációra, a sebezhetőség vállalására.

Részletes adatlap » 1 499 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. november 28.

Könyvbemutató – Erkölcsi döntések

Scott B. Rae Erkölcsi döntések – Bevezetés az etikába című könyvbemutató és a témában rendezett kerekasztal-beszélgetés....

Elolvasom »

2023. május 22.

Az egyház fele

Vasárnap van. Ülök a templomban elől az orgona mellett és figyelem, hogy gyülekeznek az emberek a templomban. Míg nem lett padfűtés, egyik padsorban csak férfiak, a másikban csak nők ültek, és a létsz...

Elolvasom »

2016. július 29.

Gyerekekre hangolva. A gyerekek 5 szeretetnyelve.

Azért adtam ezt a címet ennek a blog bejegyzésnek, mert ez a címe az egyik kedvenc gyereknevelésről szóló könyvemnek. Gary Chapman: „Gyerekekre hangolva”. Nagy felismerést hozott nekem ez a könyv, bár...

Elolvasom »

2015. október 07.

Gyereknevelés egyedülálló módon – Egyszülős családban is boldogan

Praktikus bölcsesség sok humorral. „Évek óta figyelemmel kísérem számos család útját, amelyekben egyedülálló szülők és gyermekeik nem egyszerűen csak elevickélnek valahogy, de sikerült olyan szeretett...

Elolvasom »

2016. július 29.

Francine Rivers: Megváltó szeretet

A könyv hangulatáról, stílusáról: Az ember erről a könyvről sok mindent gondolhat. A borító és a fülszöveg első sora alapján eszünkbe juthat, hogy talán kicsit történelmi beütésű lesz. A fülszöveg töb...

Elolvasom »

2016. július 28.

Bálványaink

Hogy a szerelem, a gazdagság, a siker, a hatalom és a dicsőség megjelenhet a hívő ember életében (is) mint bálvány, ez a gondolat már nem jelent újdonságot. De Timothy Keller megközelítése mégis sok s...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »