Nyári olvasmányélményem: Tolkien és C. S. Lewis – egy híres barátság története

A nyári szünidő sok minden más mellett a barátságok ápolásának időszaka. Balatoni nyaralásaimra gondolok például – nem is emlékszem olyan nyárra, hogy ne futottam volna össze valamilyen jó baráttal, vagy a jó barátom jó barátjával, előre megbeszélve vagy váratlanul, egy közös strandolásra vagy közös sátrazásra, egy sülthalvacsorára meghívóként vagy meghívottként, egy szabadtéri hangversenyen vagy vásáron.

Ám ezen a nyáron egészen más módon is kaptam ajándékba egy barátságot. És ez a barátság nem velem „történt”, olvastam róla. Tavasszal a Harmat Kiadó megbízásából dolgoztam egy könyvön, melynek alcíme: „egy híres barátság története”. Egy történész mondta egyszer, hogy a facebook olyan neki, mint a történettudományos kutatás – kukkolás, mások életébe való belekukucskálás. Nem vagyok történész, de alig-alig ismerek érdekesebb olvasmányt az életrajzoknál. És ha egy életrajz „2 az 1-ben”, vagyis egyszerre két érdekes híres ember életrajza és barátságuk története, akkor ez a kukkolás aztán végképp izgalmassá válik. A könyv ugyanis, mint főcíméből kiderül, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien barátságának történetét dolgozza fel. Nem is akármilyen barátságét. Közel negyven éven át tartott – gondoljunk bele! –, és nem akármilyen „gyümölcsöket” hozott. Lewis megtérésében nagy szerepet játszottak a Tolkiennel folytatott beszélgetések, míg Lewis támogatása nélkül sosem született volna meg az évszázad fantasy-trilógiája, A Gyűrűk Ura.

A szerző, Colin Duriez nemcsak a kutatás (=kukkolás?) fárasztó munkáját végezte el, képzelőerejét is hozzáadta a művéhez, ugyanis minden fejezetet egy elképzelt jelenet, egy „vignetta” nyit.  Így beléphetünk például az inklingek (Lewis és Tolkien baráti köre) kedvenc kocsmájába, ahol vágni lehet a pipafüstöt, és ahol éppen A Gyűrűk Ura valamelyik fejezetét olvassák fel. Így vált ez a könyv nekem legalább olyan érdekes baráti találkozások sorozatává, mint amilyenek a valódi életben, a nyár ajándékaként történtek meg.

„Két fiúcska kuporog egy birminghami vasúti töltés szélén, alig látszanak ki a magas fűből. A magasabb kilencéves lehet, öccse, Hilary két évvel fiatalabb. 1901-et írunk.” Így kezdődik az első fejezet első oldalán az első képzelt jelenet. Megtudjuk belőle, hogy a wales-i szénbányákból érkező szenesvagonok ismertették meg Tolkient a walesi nyelvvel, vagy talán inkább az északi nyelvek „áhítatos szépségével”. “A nagyobbik fiú pedig, mint mindig, most is megbűvölve áll, és nézi a kocsik oldalán az idegen helységneveket, melyeket még ki sem tud ejteni: Blaen-Rhondda, Maerdy, Senghenydd, Nantyglo, Tredegar. Megtudjuk – s ez nem meglepő A Gyűrűk Ura szerelmeseinek –, hogy az író számára a történet mindig egy névvel kezdődik: „Mondj nekem egy nevet, és létrejön a mese, legtöbbször ebben a sorrendben.”

Így kerültem bele olvasóként egy elég jó társaságba. Két oxfordi professzor – az egyik könyveket bújó, régivágású ír agglegény, legalábbis késői házasságáig, a másik sokgyermekes, konzervatív katolikus családapa. Senki nem gondolta volna, hogy az egész keresztény világ, sőt, azon túl is, emberek milliói ismerik, olvassák majd őket az egész világon. A negyvenes-ötvenes évek Oxfordjában egyébként kisebbfajta intellektuális-spirituális keresztény megújulás központi alakjaivá váltak, nyilvános filozófiai vitákban szerepeltek, Lewis rádióelőadásokat tartott, népszerű apologetikakönyveket írt. Sok mindent megtudunk a könyvből a két barát teológiájáról, filozófiájáról, irodalomszemléletéről, de a legjobb, hogy mindvégig jelen lehet az olvasó egy életszerű történetben. Például:

„Tolkien megdöbbent azon, milyen nevetségesen tévedett a The Daily Telegraph, amikor Lewist életellenesnek titulálta, és „Mr. Lewisról, az aszkétáról” beszélt. „Már megbocsássanak! – replikázott Tolkien levelében. – Ma reggel rövid idő alatt három pinttel hajtott fel, és kijelentette, hogy rövidre fogja az idén a nagyböjtöt.”

Irodalommal foglalkozó olvasóként azonban úgy tettem le a könyvet, hogy a két barát legnagyobb ajándéka nekem, olvasónak, a mítosz csodálatos világa, amelybe mindketten szerelmesek voltak. Lewis írta valahol, hogy a mítoszok orgonasípok az ember lelkében, és Isten játszik rajtuk.  Pragmatikus, lélekölő nyugati kultúránknak, valamint száraz, dogmatikus teológiáinknak is nagy szükségük van a mítosz varázslatára. Tolkien és Lewis élete és munkássága újra és újra arra emlékeztet, hogy Isten a legmélyebb és -maradandóbb hatást a képzeletén keresztül gyakorolhatja az emberre. A képzeletében ugyanis mindenki gyermek, a legjobb értelemben.

Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis – Egy híres barátság története (Harmat Kiadó) című könyve kapható a budapesti Bibliás Könyvesboltban is (1092 Bp., Ráday utca 28).

Kultúra 2016. szeptember 02., péntek Tóth Sára