Ki tudja, mi jár lázadó és sokszor frusztrált kamasz gyerekeink fejében? Milyen kísértésekkel, nehézségekkel, kételyekkel küzdenek? Mi történik, ha a szülők, az iskola nem figyel, nem közvetít megfelelő értékeket? Két gyászoló szülő vallomása egy iskolai vérengzés kapcsán hitről, küldetésről, megbocsátásról – lányuk naplójának tükrében.

Vajon minden szülő tisztában van vele, milyen kísértésekkel, kételyekkel küzd kamasz gyermeke? Tudjuk, milyen hatások, megpróbáltatások és kritikák érik tinédzserkorú fiataljainkat századunk zűrzavaros napjaiban, mikor a világ millió alternatívát, csábítást és könnyen megkérdőjelezhető erkölcsi magatartást kínál mintául számukra? Még azokat a gondos szülőket is érheti meglepetés, akik jó kapcsolatban vannak gyermekükkel.

1999. április 20-án két – korábban átlagos gyereknek ismert – kamasz tüzet nyitott társaira az amerikai Columbine Gimnáziumban. A vérengzésnek az iskola egyik tanára és tizenegy diák és esett áldozatul, köztük a 17 éves Rachel Joy Scott is. A gyászoló szülők a tragédiát követő időszakban fedezték fel lányuk naplófeljegyzéseit, melyek igen komoly és nagyon mély hitéletről tanúskodtak. A szomorú esemény igen nagy publicitást kapott a sajtóban, s a tragédia sokakat megérintett. Mivel a vérengzés okairól csupán találgatások láttak napvilágot, s a hírek csak a borzalomnak állítanak „emléket”, Rachel szülei úgy döntöttek, hogy megírják az események hátterét is, melyhez saját emlékeik mellett lányuk naplófeljegyzéseiből és a tragédia túlélőinek elmondásaiból merítettek ihletet.

Mély fájdalmuk közepette fedezték fel lányuk lelki életének gazdagságát, s találtak rá a megbocsátás kegyelmére, felismerve, hogy a tragédia arra hivatott, hogy felnyissa a világ szemét, s rávilágítson arra, milyen problémákkal küzdenek kamaszkorú gyermekeink. A szülők úgy látták, Rachel példaként szolgálhat több ezer útkereső fiatal számára, ezért megírták történetét. A szép fiatal lány életének 17 évében azt kereste, hogyan tud úgy jelen lenni a világban, hogy Istent szolgálja: mindenkihez volt egy jó szava, felkarolta az iskolában az elesett diákokat és legfőképpen sohasem rejtette véka alá valódi hitét.

Ahol azonban nincs Isten, ott könnyen vetheti meg lábát a gonosz. Ahogyan Rachel példája fáklyaként világít az éjszakában, úgy kiált megoldásért a két gyilkos diák története, akik megfelelő példa és megbocsátás híján végzetes tévútra tévedtek. Rachel szülei fontosnak látták a történet végén hangsúlyozni, hogy milyen erős a hit gyógyító ereje, amelyet ők maguk is napról napra segítségül hívnak az elfogadhatatlan elfogadásához és a megbocsátáshoz. A tragédia óta arra tették fel az életüket, hogy felnyissák a törvényhozók figyelmét, milyen fontos lenne az erkölcsi tartást és reményt adó hitéletet visszailleszteni az iskolák hétköznapjaiba, hogy egy kételyekkel, hétköznapi megpróbáltatásokkal küzdő kamasz el tudjon igazodni, megnyugvást tudjon találni napjaink zűrzavarában.

A két ámokfutó kamaszról később kiderült, hogy valójában több emberrel akartak végezni, ám az iskolában elrejtett robbanószerkezeteik csődöt mondtak, így „csak” az iskola sportolói, színes bőrű és hívő diákjai estek áldozatul gyilkos indulataiknak. „A televízión, a mozin és a videójátékokon keresztül gyermekeinket hosszú évek óta szoktatjuk az erőszakhoz. Egy merőben új értékrend tárul fel előttük, amely a hedonizmust, a szexuális promiszkuitást és az erőszakot dicsőíti, mint a konfliktuskezelés legmegfelelőbb módját. (…) Egyesek a legborzalmasabb erőszakos cselekedetektől sem riadnak vissza, hogy frusztrációjukat és haragjukat kiadják magukból. (…) Mit tehetnénk ez ellen? Támogatást kell nyújtani a szülőknek ahhoz, hogy már gyermekük fogantatásától kezdve az isteni értékrendet és az emberi élet tiszteletét csepegtessék beléjük. Szívbeli változásra van szükségünk, ennek pedig elsősorban a családok felkarolásával kell kezdődnie” – összegzi a tanulságot a könyv végén Rachel édesapja.

Craig Scott, aki maga is átélte a véres eseményeket, így emlékszik vissza nővérére: „Rachel olyan volt, mint bármelyikünk, csak éppen engedte, hogy Isten használja őt és elindítsa vele a szeretet láncreakcióját (…) az volt az álma, hogy Isten használja őt és sokak élete megváltozzon (…) nem ismerek senkit a suliból, aki annyira feltétel nélkül tudta volna szeretni az embereket, mint ő. (…) Soha nem titkolta, miben hisz. Szeretném ott folytatni, ahol Rachelnek abba kellett hagynia.”

Megjelent a csaladhalo.hu-n