Emlékszem az első döbbenetre, amikor megtudtam, hogy ilyen van. Pedig akkor még csak egy számomra ismeretlen gyerekről beszélték az oviban az anyukák. A torkom összeszorult, a hideg futkosott a hátamon, dühös voltam. Az erőszaknak itt még olyan szinten kiszolgáltatott a tárgya, hogy semmilyen esélye nincs. És épp ott bántják, ahol a legnagyobb védelemben kellene részesülnie.

Hogy mit tettem ezután? Semmit. Először kétségeim támadtak, hogy biztosan igaz-e ez. Aztán meg elhessegettem magamtól az egész témát. Nem az én dolgom.

Aztán – mint egy búvópatak – fel-felbukkant itt is, ott is egy történettöredék, egy elejtett mondat, egy különösen gondterhelt gyermektekintet. Már tudtam adatokat arról, hogy sokkal több gyermeket ér zaklatás, mint azt gondoltam volna. És hogy az ilyen korban ért szexuális bántalmazás igen mély nyomokat hagy.

Olvastam is a témában. Távoli szerző elég elvont kötetét. Csak annyit értettem meg belőle, hogy van valami olyan a világon, amit sosem fogok igazán érteni, mert nem voltam benne. Aztán jött a Ráháb zsoltára című könyv.

Kicsi, kedves, kézbe való kötet. Az ember szívesen néz rá. Biztatónak, ígéretekkel telinek tűnik. Meglepődtem ezen. A bibliai Ráháb sorsa jutott eszembe róla. Ő az egyik olyan nő, akinek a neve bekerült Jézus Krisztus felmenői közé. Jerikóban élő prostituáltként ki tudja, mit végig nem élt már, mire a héber követek kifürkészni mentek a városát. Ráháb pedig ezeket a férfiakat elrejtette és megmentette a veszély idején. Cserébe családjával együtt nem érte bántódás az ostromnál sőt, új életet kapott. Izráel fiai közül lett társa, akinek gyermeket is szült. Ennek tudatában nyitottam ki a kötetet.

A zsoltár, ami a címben szerepelt – gyönyörű. Törékeny és egyedi, mint egy mélyből jövő ima. Személyessége megragadott. Igen, ma is születnek új énekek az Úrnak, gondoltam. De nem minden kép volt világos. Először…

A szerző mély őszinteséggel tárja fel ebben a könyvben gyermekkori szexuális bántalmazása minden részletét, saját tehetetlenségét, szégyenét, fájdalmát, bénultságát. Az ember megrendülten áll csak a feltárulkozás ilyen foka előtt. Úgy érzi, nem lett volna szabad mindezeknek megtörténnie. És valóban nem. De a legfontosabb üzenet nem ez, hanem hogy van folytatás. Isten éppen azért olyan csodálatos, mert összetörtségünkben is kezébe veszi az életünket és valami nagyszerűt hoz ki minden helyzetből. Erről tanúskodik Füzesi Manuéla életútja is.

A szerző személyisége egészen más, mint az enyém. Nagyon jó volt betekintést nyerni hitéletébe, lelki fejlődésébe, gyógyulásába. Örültem, hogy nem bagatellizálta el a fájdalmat, és a hangsúlyt nem a bűnre, hanem a nagyon lassú, mély és hiteles felépülésre tette. Az Istennel megélt közösségben töltött idő szépsége vitte egyre tovább és tovább, míg tehetetlen és meggyalázott gyermekből boldog és öntudatos nővé nem formálódott.

Maga az út szépsége is lenyűgöző. A kötet reményt ébresztett bennem is, hogy van, lehetséges gyógyulás a múlt sebeiből, szégyenéből. Reményt adott nekem ez a könyv. Gyerekek között dolgozom, sok nehéz sorsot látok, és időnként kevésnek érzem magam, hogy segíteni tudjak. De az a jó hír, hogy nem vagyok egyedül. Az emberileg nézve lehetetlen Istennel lehetségessé válik. Kinyílhat egy bezárkózott szív. Újra tiszta lehet a bemocskolt. Kivirágozhat a letaposott virág. Nem tudom én megoldani, de odasegíthetem reménységgel az Úristenhez az érintetteket. Van jövő nála, és őneki minden emberrel személyre szóló áldott terve van.

Füller Tímea