Hosszú évek óta vannak gondjaim a csuklómmal és a könyökömmel. Egykori zenész karrierem oltárán feláldozott ízületeim egyre gyakrabban jelzik, hogy vigyáznom kellene. Talán le is állni néhány dologgal. De mindig vonzott az ünnep, amit létre tudok hozni a zenével. A megszentelt pillanatok csodáját nehéz feladni. Most pedig itt ülök gipszbe bugyolált kézzel. Az orvos azt mondta, az utolsó pár hét már istenkísétés volt, pihennem kell – szigorúan.

Most pihenek és olvasom Erőss Zsolt feleségének, Sterczer Hildának a portrékötetét. Erőss Zsoltnak, akinek a tetteit sokan szintén istenkísértésnek ítéltek már meg. És Hildának, aki hegymászónak született, és aki éppen úgy érti, mi hajtja az embert tovább egy nehezebb időszakban. Hogy miért folytatjuk egy kudarc vagy egy elénk került akadály után is az utunkat konokul.

Hilda élettörténetét már ismertté válása előtt is követhettem szemmel, hiszen távoli rokonunk. Figyeltük pályájának alakulását, szerelemre találását, a hegyek ostromlásnak idejét, a gyerekek érkezését, majd társa elvesztését, gyászát és talpra állását. 

Ebben a kötetben nem a média által felkapott sztár-hegymászó feleségeként szólal meg, aki már önvédelemből kénytelen páncélba bújni a tolakodó tekintetek elől. Itt nincs reflektorfény, ami vakít és bántó. A könyv légköre nagyon is emberi és közeli. Révész Szilvia nagy érzékenységgel és tapintattal megfogalmazott kérdései nyomán beleláthatunk Hilda életútjának különböző állomásaiba. Hogy formálódott gyerekként, milyen volt a felnőtté válása, nővé érése, az önmagával és hitével vívott sokféle harca.  Bepillantást nyerünk két nagyon erős odaszántsággal élő ember egymásra találásába, a hegyen szerzett és a lenti életben is megálló tapasztalatok igazságába. A mély kötődés és az elengedni tudás nagy misztériumába. A gyász és a fájdalom mélységes bugyrait megjárt ember átformálódott erejének megszületésébe.

Jó Hildától is hallani, hogy segítséget kérni nem szégyen, hanem bátor szembenézés határainkkal. Hogy minden, amit átélünk, Istennél helyére kerül és értelmet nyer. Hogy éppen úgy, amilyenek vagyunk, (hegymászók, zenészek) – kellünk. Nem csak fiatalon és kimagasló teljesítményeink idején. A saját környezetünkben megvan a nekünk elkészített hely és erre rá is találhatunk Urunk segítségével.

/Füller Tímea/