Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Francine Rivers gondolatai a Visszhang a sötétségben magyar kiadásához

2016. december 02.

Hatalmas örömmel tölt el a tudat, hogy Az oroszlán jele-trilógia második kötete is a magyar olvasók kezébe került. Ez a rész a Hang a szélben zárójelenete után veszi fel a fonalat, hogy továbbszője Hadassa, Marcus és Julia történetét.

Eredetileg egyetlen könyvet szerettem volna írni, ám annyira közel került hozzám Hadassa alakja, hogy nem akartam az arénában hagyni. Hadassa kész volt az életét is odaadni az Istenbe vetett hitéért, ami fontos üzenetet és elhívást jelenthet mindazok számára, akik hasonló helyzetben találják magukat. Rengeteg kutatást végeztem a korszak orvosi gyakorlatával kapcsolatban, és végül megtaláltam a módját, hogyan hagyhatnám életben Hadassát – ezáltal pedig azt is megmutathattam, miként tesz csodákat Isten.

A történet témája a megbocsátás. Hányszor kell megbocsátanunk mindazoknak, akik szándékosan vétkeznek ellenünk, esetleg az elpusztításunkra törekednek? Több keresztény hal meg most, mint a történelem bármely más korszakában. Az üldöztetés egyre növekszik a körülöttünk lévő világban. Mit vár el tőlünk Isten, amikor arról kell döntenünk: feláldozzuk-e életünket a hitünkért? Jézus követendő példát állított elénk. Ő továbbra is szerette mindazokat, akik gyűlölettel fordultak felé, még a kereszten is imádkozott értük. Fontos és sokszor nehéz elhívást jelent az, hogy ilyen szeretettel viseltessünk ellenségeink iránt. Ez a szeretet azonban Istentől jön, és rajtunk keresztül árad mások felé, valahányszor készek vagyunk Istenbe vetni teljes bizodalmunkat. A szeretet sokkal erősebb a gyűlöletnél, az igazi krisztusi szeretet pedig képes világosságot gyújtani a sötét világban. Így a remény jelzőtüzévé válhat az elveszettek számára.

Azért imádkozom, hogy az olvasók bátorítást nyerjenek Hadassa történetéből. Isten egy hétköznapi embert is használhat arra, hogy a megváltás üzenete sokakhoz eljusson. Ha teljes mértékben Jézusra támaszkodunk, a Szentlélek kíséri majd lépteinket, és megmutatja azokat az utunkba kerülő lehetőségeket, amikor fényt vihetünk mások életébe. És a Szentlélek szavakat ad majd, hogy szóljunk, és bátorságot, hogy cselekedjünk.

Szívből remélem, hogy Az oroszlán jele-trilógia utolsó része is hamarosan a magyar olvasók kezébe kerül. Ez a könyv Atretes történetének további alakulását meséli el.

Francine Rivers

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Francine Rivers:

Visszhang a sötétségben

Hosszú hónapok teltek el az arénában történt tragikus események óta, ám Marcus Valerianus továbbra sem képes megszabadulni egy egyszerű rabszolgalány emlékétől. A Római Birodalom által kínált gyönyöröket maga mögött hagyva Júdeába hajózik, hogy megtalálja és megátkozza Hadassa Istenét. Mindeközben Juliát is utoléri a végzete, mert egy különös, a testét és a lelkét emésztő kórban szenved. Egy rejtélyes, fátylakba burkolt nő szegődik mellé segítőként, aki szinte már kísérteties módon emlékezteti őt valakire a múltból…

Az oroszlán jele-trilógia második kötete Marcus és Julia Valerianus sorsának bemutatásával az istenkeresés rögös és sokszor kiszámíthatatlan útjának gyönyörű allegóriájává válik.

Részletes adatlap » 5 592 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. július 28.

Rachel könnyei – egy iskolai vérengzés utóélete

Ki tudja, mi jár lázadó és sokszor frusztrált kamasz gyerekeink fejében? Milyen kísértésekkel, nehézségekkel, kételyekkel küzdenek? Mi történik, ha a szülők, az iskola nem figyel, nem közvetít megfele...

Elolvasom »

2020. november 04.

Elég jó nő?!

Nőnek lenni jó. Fáradt nőnek lenni kevésbé jó. Idősebb nőnek lenni meg néha kifejezetten nehéz. Szóval, sok minden benne van ebben a témában. Mert az ember nem egy statikus lény. Mindig változik, reng...

Elolvasom »

2021. november 22.

Ráháb zsoltára

Emlékszem az első döbbenetre, amikor megtudtam, hogy ilyen van. Pedig akkor még csak egy számomra ismeretlen gyerekről beszélték az oviban az anyukák. A torkom összeszorult, a hideg futkosott a hátamo...

Elolvasom »

2015. október 06.

A Jézus-dosszié

Alátámasztják-e a történelmi tények és bizonyítékok, hogy a názáreti Jézus valóban az volt, akinek vallotta magát, azaz Isten Fia? Lee Storbel interjúkötetében ezt a kérdést járja körül, amikor különb...

Elolvasom »

2025. október 29.

„Az örök élet most kezdődik!” – Belépés Dallas Willard mennyei összeesküvésébe

Van egy titok, amely nem rejtőzködik, mégis csak azok fedezik fel, akik szívükkel keresnek. Egy összeesküvés, amelynek nincsenek sötét szobái, csak pompája, mert fényben áll. Nem leleplezésre vár, han...

Elolvasom »

2018. szeptember 17.

Hol van Isten, amikor fáj?

Philip Yancey, miközben a fájdalom és a szenvedés problémáját kutatta készülő könyvéhez, egy évig járt haldoklók önsegítő csoportjába, amely nagyrészt harmincasokból állt. A szerző szerint ez a korcso...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »