Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Míg arcunk nem lesz

2015. október 06.

Felnőtteknek szóló regény C.S. Lewis angol írónak, Tolkien barátjának, a világhírű Narnia sorozat szerzőjének tollából. Kortalan mítosz két hercegnőről, a szépségről és a csúfságról, a szent és a profán szeretet küzdelméről, a látható és a láthatatlan valóságról.

A magával ragadó, lebilincselő regény igényes kivitelben. Kemény kötésben. Igazi ajándék könyv! 

Vélemények a könyvről

“Sokáig olvastam, és hatása is sokáig tartott. Mint amikor egy szitakötő egy pillanatra megérinti apró lába hegyével a víz felszínét, és egyre nagyobb köröket rajzol. És mélyreható, mint amikor súlyos követ pottyantanak a tóba. Kitavaszodott.

Ez volt az első és azóta is egyetlen könyv, amit újraolvastam. Kényszeresen kerülöm a helyeket, ahol már jártam, de ide újra elindultam. És újra fontos volt. Pedig másodszor nem kaptam el a pillanatot: a találkozást a Szenttel. A szépirodalom évezredek óta az emberről szól. Kevés olyan könyv van viszont, ami az újjászületett emberről szólna. Még kevesebb, ami megkísérelte volna az újjászületés pillanatát is megragadni…” – Részlet a parokia.hu könyvajánlójából

 

“A Míg arcunk nem lesz nem térít, csak mesél: érzelmekről, a valóságról, és mindezek viszonylagos voltáról. Lewis évtizedeken át birkózott a témával, de megérte, mert végül egy igen elgondolkoztató és szép vallomás született belőle.” – Részlet a sfmag.hu könyvajánlójából

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2016. február 08.

Páratlanság – újraértelmezve

„Szinglinek lenni régen azt jelentette, hogy senkinek nem kellesz. Most viszont azt jelenti, hogy csinos vagy és szexi, és kihasználod az időt, hogy eldöntsd, milyen legyen az életed, és kivel szeretn...

Elolvasom »

2015. december 11.

Kegyelem itt és most – Bibliai üzenetek 365 napra

„Hogy mi a jó benne? A mindennapi áhítat, amelyet egy hullafáradt ötödikes is képes átfutni, mielőtt lekapcsolja az éjjeli lámpát. És ha átfutotta, jó eséllyel meg is ragad benne valami, mert hozzá és...

Elolvasom »

2015. október 07.

Rejtvényes Biblia

Újfajta Gyermekbiblia mozgalmas olvasmányokkal és hozzájuk kapcsolódó játékos feladatokkal. A 42 gazdagon illusztrált ó-és újszövetségi történetet színezők, labirintusok, fejtörők követik, és a kötet ...

Elolvasom »

2021. augusztus 31.

„Repülj, Marta!” – Az Egy anya reménye szerkesztői ajánlója

A népszerű amerikai írónő legújabb, Marta öröksége című kétkötetes regényében egy rendkívül fontos, ám korántsem egyértelmű kérdést feszeget: az anya-lánya kapcsolat alakulását. Mindezt négy generáció...

Elolvasom »

2016. november 15.

Hogyan keressük Isten akaratát?

„Egy újabb tudálékos, okoskodó könyv” – gondoltam, amikor kinyitottam. Amerikai szerzők műve, tehát egyáltalán nem biztos, hogy nálunk, egy másik kultúrában létjogosultsága van, és minden úgy működik,...

Elolvasom »

2015. október 07.

A szeretet mindent legyőz – Történetek a szeretet hatalmáról

„A szeretet több annál, mint amit érzünk, a szeretet az, amit teszünk.” A könyvben szereplő negyven igaz történetet olyan emberek írták, akiknek életét megváltoztatta a szeretet, mert akkor sem adták ...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »