Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

L’Abri-közösség

2020. november 13.

Körülbelül harminc éve kezdtem el olvasni a Bibliát. Egészen addig csak a hittanos történeteket és az istentiszteleten elhangzó rövid részleteket ismertem belőle. A hatalmas könyv lenyűgözött. Megfogott a szókimondása, Isten embereinek őszinte ábrázolása, az, hogy nem szépít, nem mázol el semmit. Isten választott népének tagjai éppen olyan törékenyek és csetlő-botlók, mint mi, hétköznapi emberek. Az életük nem csak csodás megtapasztalások sorából állt, hanem várakozások, egyhangú vándorlások és nagy bukások is gyakran előfordultak benne. Ez a kendőzetlen valóság egészen magával ragadott. Ha így tekint Isten az emberre, ennyire tisztán látja, akkor nem az extra-magas elvárásoknak való megfelelés az, amivel csatlakozni lehet hozzá, hanem a hitünk, hűségünk, készségünk, hozzá való ragaszkodásunk. Ez a jó hír azóta is az úton tart és reményt ad.

A másik, ami rabul ejtette a szívemet, a Biblia befejezetlensége. Nyitott végű könyvek, amik után nyugodtan odaírhatta volna a lejegyzőjük: folytatása következik. És még a végén is ugyanezt érzem. Isten nem hagyta ki a terveiből azokat, akik az első századnál később születtek. Tegnap, ma és mindörökké ugyanaz az élő, cselekvő Úr. Óriási lehetőségekkel tölti ez meg az életemet. Isten rajtam keresztül is jelen akar lenni a világban, és szeretetével munkálni az Ő országának épülését itt és most.

A L’Abri-közösség története egy rész a folytatásból. Sok szempontból hasonlít az Apostolok cselekedeteiről írott könyvhöz. Vannak emberek, akik átadták az életüket az Úrnak, és Ő használja őket a munkájában. Tulajdonképpen ennyi az alaptörténet. De mindez milyen kalandokkal jár! És persze, mennyi mosogatással, utazással, tea- és sütikészítéssel.

Nem csupa győzelmes bizonyságtétel sorakozik egymás után. Sok különböző nehézségen megy keresztül a család, a körülmények gyakran egyáltalán nem optimálisak. Van, amikor elutasítják őket, nemet mondanak nekik, míg eljön valaminek az ideje. Máskor várakozni kell, míg megláthatják egy-egy munkájuk eredményét. Nem kerülik el őket a betegségek sem, a pénzügyeik terén meg szinte folyamatosan pengeélen táncolnak. De mindent, ami velük történik, Isten kezéből fogadnak el. Aztán hosszú évek távlatából már meg is látják benne a szerető atyai kezet, amit feléjük nyújtott. Ez különösen megerősítő.

A L’Abri-közösség története olvasmányos és szó szerint lelket önt az emberbe. Amikor szürkének és kilátástalannak tűnik a helyzetünk, valóságos felüdülés belepillantani életútjuk leírásába. Bátorító és reményt adó sorai felemelik az ember tekintetét ahhoz az Istenhez, aki kezében tartja a szálakat akkor is, amikor nagyon úgy látszik, hogy elég kusza minden körülöttünk.  

Füller Tímea

Még több könyvajánló blog

2016. október 20.

Gyermekeink szeretetnyelve

Múltkor, mikor Gary Chapman könyveit olvastam, elgondolkodtam azon, vajon mi lehet a lányaim elsődleges szeretetnyelve. Nem kellett sokáig töprengenem ezen, hiszen elég, ha ismerem őket, és tudom, mil...

Elolvasom »

2016. június 28.

Kendőzetlenül a szexről

Szexről beszélni felszabadultan, tabuk nélkül, méghozzá a keresztény értékrend keretein belül? Igen, lehetséges. Aki erre vállalkozott, az Kevin Leman pszichológus. Könyve, a Szexre hangolva arra bizt...

Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Az imádság az örök fiatalság záloga

A nemrég elhunyt Cseri Kálmán református lelkész „Sorsfordító imádságok” című könyvében bibliai példákkal mutatja be, hogy az imádság több mint csendes beszélgetés a mennyei Atyával. Pilinszky János s...

Elolvasom »

2015. október 06.

Táncol a por

Tóth Sára a legnehezebb kérdéseket szegezi szembe önmagával és olvasójával – Mit kezdjünk az érthetetlen nagy szenvedéssel? Mit kezdjünk az egyház kínos megalkuvásaival, a hazug és fojtogató vallásos ...

Elolvasom »

2017. május 12.

Tim Kellerrel a szenvedés kohójában

A könyv címe nem azonos a könyvajánló címével, mert Tim Keller abban segít nekünk, akik már elérkeztünk életünkben a szenvedés témájához, hogy meglássuk, Isten hogyan van jelen szenvedéseinkben. De ez...

Elolvasom »

2018. december 10.

Minden rendben?

Daniel Fusco Őszintén Jézusról és zűrös életünkről című könyve kockázatos vállalkozás: ki akarna megvenni egy olyan könyvet, ami zűrzavaros életéről szól, ráadásul keresztény szemszögből. Hiába hirdet...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »