Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Bibliai időutazás Francine Riversszel

2016. január 19.

Keresztyén romantikus regények? New York Times-bestsellerszerző? – a borító alapján ítélve bizonyos fenntartásokkal fogadtam a nővérem által először hazahozott Francine Rivers könyvet. De mivel ő irodalmár, neki ezt is megbocsátottuk. Ám valahogy kezdett egyre gyanúsabbá válni számomra az ügy, amikor már az egyetemista testvérem is – vizsgaidőszak közepén – harmadik napja olvasott hajnalba nyúlóan. Egy jól titkolni próbált pillanatban végül én is engedtem a kísértésnek, és azóta már több napfelkeltét izgultam át a szerző regényhőseinek társaságában.

Francine Rivers az angolszász kultúrában igen népszerű keresztyén romantikus regényírók egyik legjelentősebb képviselője. Sajnos sokan ezen műfaj szerzői közül a szó legteljesebb értelmében mindössze „keresztyén ponyvát” művelnek, Rivers neve viszont egy irodalmi minőséggel is összekapcsolódik. Műveiből magyarul eddig  Az ártatlanság gyermeke, A skarlátvörös fonal, illetve Hóseás történetének modern parafrázisa, a Megváltó szerelem jelent meg, ám ettől az évtől kezdve a Harmat Kiadó gondozásában további két regényciklusa kerül majd a hazai olvasók kezébe. Az írónő öt-öt kötetből álló A kegyelem vonala és A bátorság fiai című sorozata a bibliai időkbe repít bennünket vissza, és végigkövethetjük Jézus nőági felmenőinek történetét, illetve megismerkedhetünk azon hívő férfiakkal, akik egész életükben mások árnyékában szolgáltak. A szerző ezért legtöbb esetben kevésbé ismert és a Biblia által is csak érintőlegesen említett, ám annál jelentősebb szerepet betöltő alakokat állít könyveinek középpontjába.
A nemrég megjelent Támár, Ráháb, Áron és Káléb történetének feldolgozásakor Rivers ugyan az Írásban fellelhető forrásokból indult ki, de a cselekmény teljessége érdekében sokszor saját fantáziáját is segítségül hívta. És ez teszi annyira élvezetessé az olvasásukat. Az írónő egyszerre mesél és tanít, elvarázsolja a lelkünk és üzenetet közvetít, amelyet ő maga így fogalmaz meg: „Kétségbeesett, zaklatott időket élünk, amikor milliók keresik a válaszokat. Ezek a nők/ férfiak utat mutatnak nekünk. A lecke, amelyet megtanulhatunk tőlük, ugyanolyan érvényes a mára, mint arra az évezredekkel ezelőtti korra, amelyben éltek.”
Rivers regényei által tehát egy valódi időutazásra invitál bennünket, és néhány röpke órára talán sikerül is magunk mögött hagyni jelenünk „kétségbeesett, zaklatott” idejét. Megéri élni ezzel a lehetőséggel!
*
Figyelmeztetés: Francine Rivers könyvei függőséget okozhatnak, így a lehetséges mellékhatások elkerülése érdekében kérdezze meg lelkészét vagy lelki gondozóját! 

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Jézus másként

A teológiai kézikönyvek általában fosztóképzővel – halhatatlan, láthatatlan, végtelen – határozzák meg Istent. De vajon hogyan lehetne róla másképpen beszélni, nem tagadással? – kérdezi Philip Yancey....

Elolvasom »

2016. november 07.

Férjek és szeretetnyelvek

Gary Chapman nevét a legtöbben a szeretetnyelvek kapcsán ismerték meg. Az első könyv, amit tőle olvastam, Az 5 szeretetnyelv – Egymásra hangolva című volt, most pedig Az 5 szeretetnyelv – Férfiaknak i...

Elolvasom »

2015. október 07.

Parázs a hó alatt

Jacob és Marlee huszadik házassági évfordulójukon – egy viharos szentestén – elindulnak, hogy a válási papírok aláírásával örökre búcsút mondjanak egymásnak. Azonban egy rossz mozdulat a hóborította s...

Elolvasom »

2020. június 04.

Az ember, aki kerekesszékkel járja az élet táncát

Néhány évvel ezelőtt az önkéntesség éve volt. Két mozgáskorlátozott ismerősöm is felkeresett – külön-külön, ez alkalomból, hogy szeretnének csatlakozni a programjainkhoz. Azt hittem, segítséget kérni ...

Elolvasom »

2015. november 18.

10 kérdés és válasz: A mormon vallás

Színes, reprezentatív, 14 oldalas leporello a mormon vallásról. Valóban Isten prófétája volt Joseph Smith? Vajon a mormon Isten a Biblia Istene? Az igazságot tanítja a mormon vallás Jézusról? Miért ép...

Elolvasom »

2015. október 07.

180 nap alatt a Biblián át

A 180 bibliai fejezetből készült válogatás, valamint a két szerző által hozzájuk fűzött rövid kommentárok célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a Biblia olvasása iránt....

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »