Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

A történet részei vagyunk

2016. június 28.

„Vászon vagyok, amelyre saját magamat festem” – olvasható Szikszai Szabolcs református lelkész „Élethinta” című könyvében. A Harmat kiadó gondozásában megjelent kötet budapesti bemutatására június 14-én került sor.

Szikszai Szabolcs írásait már jól ismerhetik az interneten jártas olvasók. „Újragondoló” nevet viselő blogjában több, mint öt éve ír kérdéseiről, félelmeiről, szembesüléseiről és meglelt válaszairól, melyek egyszerre szólnak önmagának és olvasóinak is – akikből valódi közösséget kovácsoltak a bejegyzések. E blog válogatott írásaiból született az Élethinta, melynek segítségével különös utat járhatnak be az olvasók.

könyv004.jpg.500x500_q85

A könyvbemutatónak a belvárosi Adna Cafe adott otthont, az írásokról Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője és Seben Glória evangélikus lelkész, pszichológus beszélgetett a szerzővel. A könyvet valójában nem kellett ismertetni, hiszen a jelenlevők mind ismerték és olvasták már Szikszai Szabolcs írásait, így a bemutató valójába beszélgetés volt a szövegek mélységéről.

„Egy elbukott világban elbukott emberek között egy elbukott ember vagyok” – idézte Köntös László a „Koppanni az alján” című írás egyik sorát, majd rámutatott, hogy bár Szabolcs írásaiból egyértelműen érezhető elégedetlensége családjával, egykori közösségével és magával a világgal szemben, az mégis sugárzik belőlük, hogy Istennel és az Úr Jézussal szemben egyáltalán nem az. Az igét tekinti zsinórmértéknek. A református lelkész azt is kiemelte, hogy Isten szuverenitása és az ember méltósága alapvető minden szövegében, és hiába nem tud azonosulni sok mindennel, ami meghatározza őt, az igével mégis tud. „Saját történetének megfejtése során nem lerángatta magához Istent, nem ő talált rá, hanem Isten jött el hozzá”– foglalta össze a dunántúli főjegyző.

Seben Glória a kezdetektől lelkes olvasója volt az Újragondolónak, elmondása szerint komoly párhuzamot érzett és érez a mai napig Szabolcs bejegyzései és Szent Ágoston „Vallomások” című műve között. „Ez természetesen műfaji rokonítás – magyarázta – Szent Ágoston is önmagáról ír, de sorait olvasva saját magunkkal is találkozhatunk.” A pszichológus hozzátette, hogy Szabolcsnak is szüksége volt megfogalmazott vallomásaira, melyek egytől egyik Istennek és Istenhez szólnak, de általuk az olvasó is közelebb kerülhet önmagához.

Szabolcs úgy érzi, olvasói folyamatosan formálták őt magát és bejegyzéseit is, ő pedig őszintén írt, így csiszolva a közösséget. „Az írás önmagam lemeztelenítése, ami sokszor félelmetes – vallja a szerző – Az olvasó néha hamarabb rájöhet velem kapcsolatban valamire, mint én magam.”  Ennek ellenére mindig fontosnak tartotta, hogy kételyeit megossza a világgal, ezzel segítve azokat, akik hasonló helyzetben vannak, hogy megérezzék, nincsenek egyedül kérdéseikkel.

könyv002.jpg.500x500_q85

Fontos kérdés, ahogy azt a hallgatóság soraiban ülők is megfogalmazták, milyen alapon kerültek az írások a könyvbe. Mint kiderült, Szabolcs a kötet előszavának megírása után megérezte, milyen utat kell megmutatni a könyvbe kerülő szövegeknek. Így lettek ezek szemelvényei a megismerésnek, az újjászületésnek és magának az életnek. Így lett a könyv, ahogy borítója is hirdeti, utazás a világtól önmagunkig és önmagunktól Istenig.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Megjelent a www.reformatus.hu-n.

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Az ezüsttrón – Narnia Krónikái 6.

Caspian király uralkodásának nyugalmát baljós események zavarják meg: felesége halála után egyetlen fia, a trón várományosa is nyomtalanul eltűnik. Jill és Eustace Aslan parancsára Narniába érkezik, h...

Elolvasom »

2016. január 19.

Bibliai időutazás Francine Riversszel

Keresztyén romantikus regények? New York Times-bestsellerszerző? – a borító alapján ítélve bizonyos fenntartásokkal fogadtam a nővérem által először hazahozott Francine Rivers könyvet. De mivel ő irod...

Elolvasom »

2017. január 24.

A szakadék szélén

Francine Rivers Skarlátvörös fonal című művében ismét egy rendkívül összetett és sokrétű kérdés megválaszolására vállalkozik, hiszen egy szakadék szélére kerülő házasság krónikáját igyekszik bemutatni...

Elolvasom »

2017. október 04.

Könyvbemutató Family-klub Tapolyai Emőkével

Rendhagyó Family-klubra hívjuk kedves Olvasóinkat  2017. október 20-án 18 órára, a D18 Kávézó és Könyvesboltba. Tapolyai Emőke, pszichológus, coach és motivációs előadó új, a Harmat Kiadó gondozásában...

Elolvasom »

2015. november 18.

Ateizmus és agnoszticizmus

Színes, reprezentatív, 14 oldalas leporello az ateizmusról és az agnoszticizmusról. Lehet-e biztosan tudni, hogy Isten létezik? Eldönthetjük-e, hogy mi jó, és mi rossz? Hihet-e valaki egyszerre Istenb...

Elolvasom »

2022. június 08.

Gary Chapman: Életem és a szeretetnyelvek

Gyermekkoromban különösen szerettem a vasárnap délutánokat. Szüleimmel ilyenkor az idős rokonokat látogattuk meg, akik csak meséltek és meséltek. Nagy élmény volt hallgatni a történeteiket. Szó esett ...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »