„Vászon vagyok, amelyre saját magamat festem” – olvasható Szikszai Szabolcs református lelkész „Élethinta” című könyvében. A Harmat kiadó gondozásában megjelent kötet budapesti bemutatására június 14-én került sor.

Szikszai Szabolcs írásait már jól ismerhetik az interneten jártas olvasók. „Újragondoló” nevet viselő blogjában több, mint öt éve ír kérdéseiről, félelmeiről, szembesüléseiről és meglelt válaszairól, melyek egyszerre szólnak önmagának és olvasóinak is – akikből valódi közösséget kovácsoltak a bejegyzések. E blog válogatott írásaiból született az Élethinta, melynek segítségével különös utat járhatnak be az olvasók.

A könyvbemutatónak a belvárosi Adna Cafe adott otthont, az írásokról Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője és Seben Glória evangélikus lelkész, pszichológus beszélgetett a szerzővel. A könyvet valójában nem kellett ismertetni, hiszen a jelenlevők mind ismerték és olvasták már Szikszai Szabolcs írásait, így a bemutató valójába beszélgetés volt a szövegek mélységéről.

„Egy elbukott világban elbukott emberek között egy elbukott ember vagyok” – idézte Köntös László a „Koppanni az alján” című írás egyik sorát, majd rámutatott, hogy bár Szabolcs írásaiból egyértelműen érezhető elégedetlensége családjával, egykori közösségével és magával a világgal szemben, az mégis sugárzik belőlük, hogy Istennel és az Úr Jézussal szemben egyáltalán nem az. Az igét tekinti zsinórmértéknek. A református lelkész azt is kiemelte, hogy Isten szuverenitása és az ember méltósága alapvető minden szövegében, és hiába nem tud azonosulni sok mindennel, ami meghatározza őt, az igével mégis tud. „Saját történetének megfejtése során nem lerángatta magához Istent, nem ő talált rá, hanem Isten jött el hozzá”– foglalta össze a dunántúli főjegyző.

Seben Glória a kezdetektől lelkes olvasója volt az Újragondolónak, elmondása szerint komoly párhuzamot érzett és érez a mai napig Szabolcs bejegyzései és Szent Ágoston „Vallomások” című műve között. „Ez természetesen műfaji rokonítás – magyarázta – Szent Ágoston is önmagáról ír, de sorait olvasva saját magunkkal is találkozhatunk.” A pszichológus hozzátette, hogy Szabolcsnak is szüksége volt megfogalmazott vallomásaira, melyek egytől egyik Istennek és Istenhez szólnak, de általuk az olvasó is közelebb kerülhet önmagához.

Szabolcs úgy érzi, olvasói folyamatosan formálták őt magát és bejegyzéseit is, ő pedig őszintén írt, így csiszolva a közösséget. „Az írás önmagam lemeztelenítése, ami sokszor félelmetes – vallja a szerző – Az olvasó néha hamarabb rájöhet velem kapcsolatban valamire, mint én magam.”  Ennek ellenére mindig fontosnak tartotta, hogy kételyeit megossza a világgal, ezzel segítve azokat, akik hasonló helyzetben vannak, hogy megérezzék, nincsenek egyedül kérdéseikkel.

Fontos kérdés, ahogy azt a hallgatóság soraiban ülők is megfogalmazták, milyen alapon kerültek az írások a könyvbe. Mint kiderült, Szabolcs a kötet előszavának megírása után megérezte, milyen utat kell megmutatni a könyvbe kerülő szövegeknek. Így lettek ezek szemelvényei a megismerésnek, az újjászületésnek és magának az életnek. Így lett a könyv, ahogy borítója is hirdeti, utazás a világtól önmagunkig és önmagunktól Istenig.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Megjelent a www.reformatus.hu-n.