Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Gondolatbuborékok

2021. július 12.

Felsős tanítványaimmal nemrég kipróbáltam egy új dolgot. Az aktuális bibliai történetekből nem én, hanem egy-egy diák készült fel a képregényes Bibliából. Nagy sikere volt ennek, hiszen a cselekmény már ismerős volt a legtöbb diáknak, és most, egy másik személyen átszűrve mégis újként hatott.

Amikor beszélgettünk arról, hogy mi lehet ennek az oka, arra jutottunk, hogy különbözőségünk miatt mást-mást értünk meg, tartunk fontosnak ezekben az elbeszélésekben is. Egyikük pedig azt is megjegyezte, hogy neki milyen sokat jelentett, hogy a szereplők feje mellett egy buborékban olvashatta, hogy miket gondolnak magukban a szereplők.

„Milyen jó lenne, ha az életben is volnának ilyen gondolatbuborékok” – tette hozzá.

Egy kicsit elgondolkodtam rajta, aztán visszakérdeztem.

„Tényleg jó lenne? Szeretnétek, ha minden gondolatotok ilyen nyilvánvalóan látható lenne mindenki számára?”

Ettől azért kicsit megtorpantak. Ám el tudtunk beszélgetni arról, hogy ha nem is a gondolatokat, de a szándékokat, mozgatórugókat bizony jó lenne megérteni a másik emberben.

Ezzel a korosztállyal már fordítunk időt önismeretre. Kutatjuk a saját személyiségünk rejtelmeit, próbáljuk meglátni erősségeinket és gyengéinket. Tanulunk hatékonyan kommunikálni. És persze, lassan a társkeresés felé is „kacsintgatnak” ezek a lurkók. De hogy a másik emberben mi zajlik, még mindig sokszor rejtély.

Pedig már a teremtéskor kiderült, hogy Isten kapcsolatra, közösségre teremtett bennünket. Nem jó az embernek egyedül lennie. Még annak sem, aki zárkózottabb. Vajon miért akar mindenkinek segíteni X, és miért küszködik kisebbségi komplexussal a majdnem kitűnő Y? Miért nem bír megbízható és kiszámítható lenni Z, és mitől tűnik mélabúsnak W? Mit tehetünk azért, hogy jobban értsük egymást? Hol lehet a kódja a megértésnek?

Ian Morgan Cron és Suzanne Stabile Úton önmagunkhoz című könyve az enneagram személyiségtípusok alapismereteibe vezetett be bennünket. Most a folytatás, Suzanne Stabile Úton egymáshoz című kötete – éppen a kapcsolatainkban való eligazodásban nyújt segítséget. Aki szeretné a másik motivációját, félelmeit és igényeit jobban érteni, az bizonyosan haszonnal forgatja majd ezt a hiánypótló művet.       

Füller Tímea

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-43%
Suzanne Stabile:

Úton egymáshoz

Az Úton önmagunkhoz könyv társszerzőjének új könyve!

 

Az enneagram elnevezés arra a kilencszögű csillagalakzatra utal, amely a kilenc eltérő, de egymással dinamikus kapcsolatban álló személyiségtípust ábrázolja. Az enneagram olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a saját nézőpontunkon túl képesek legyünk a világot a többi típus más-más szemszögéből látni, miközben sokat tanulhatunk magunkról is.
Suzanne Stabile könyvéből megismerhetjük a kilenc enneagramtípust a rájuk jellemző viselkedési és kapcsolati stílusokkal együtt, és miközben a róluk szóló történeteket olvassuk, ráhangolódunk a miénktől eltérő látásmódokra, és szinte észrevétlenül empatikusabbá és türelmesebbé válunk a családtagjaink, a barátaink, a munkatársaink és talán még a szomszédaink iránt is.

Részletes adatlap » 1 999 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Randikalauz

Milyen határvonalakat kell meghúznunk a randevúzásban ahhoz, hogy kapcsolataink ne fájdalmakhoz és csalódásokhoz, hanem érettebbé válásunkhoz vezessenek, és segítsenek életre szóló társra találni? A m...

Elolvasom »

2015. október 06.

A házasság misztériuma

A házasság az Isten-ember viszony legtökéletesebb földi kiábrázolása: legfenségesebb élményünk, egyszersmind életünk legkeményebb megpróbáltatása, küzdelmes szembesülés az örök Másikkal....

Elolvasom »

2016. július 28.

12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt

A napokban olvastam egy cikket a magyarországi válások számáról. Megdöbbentő számadatok állnak rendelkezésre arról, hogy hány házasság végződik válással, és számuk évről évre emelkedik. Az 1980-as éve...

Elolvasom »

2021. szeptember 22.

Kamaszhatárok

Asztalt terít a fiam. Hangosan számolja a tányérokat, miközben az egyik kezével a másikra tornyozza őket. Ma éppen nyolcan fogunk itthon vacsorázni. A torony már reszket a kezében. Nem is bírom ki szó...

Elolvasom »

2016. november 21.

Mérgező munkahelyek

Ön is mérgező környezetben dolgozik? Vagy a főnöke mérgező személyiség? Ön nincs egyedül. Manapság a munkavállalók teljesíthetetlen elvárások tömegével és az érzelmi zaklatással szembesülnek, és főnök...

Elolvasom »

2016. július 28.

Kevin Leman: Szexre hangolva – Minden, amit tudni akartál a házassági intimitásról

Azok az olvasók, akik már ismerik Leman nevét, tudják, hogy segítségül szolgálhat mindenkinek. Még azoknak az embereknek is, akik az egyébként szép, kiegyensúlyozott házaséletüket még szebbé és kiegye...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »