Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Apa kezdődik

2023. szeptember 18.

Jaj, ritkán olvadok el így egy könyvtől! Talán az is közrejátszik benne, hogy éppen akkor került a kezembe, amikor megtudtuk, hogy új kis élet fog érkezni a családunkba. Meg az is nyilván hatott rám, hogy az unokánk pont most indult el, és valami csoda látni, ahogy odadöcög az anyukájától az apukája karjaiba. Szóval nyilván mindezek is befolyásoltak. De még valószínűbb, hogy Véssey Miklós írásai egyszerűen úgy jók, ahogy vannak.

Szeretem azt a férfi nézőpontot, amit képvisel. Átmelengeti a szívemet minden sora. Megráz és reménnyel tölt el, ahogy a gyermekvállalásról beszél. Így kell ezt a szülőséget csinálni. Ilyen őszintén, ilyen setesután, ilyen szerethetően.

No meg írni is így kell. Igazat szépen. És ahogy olvasom, tovább kell gondolkodnom a szavain akkor is, amikor már letettem a könyvet. Ez pedig kétség kívül csak az igazán jó olvasnivalók után történik meg az emberrel. Szóval nincs mese, ki kell mondanom, az Apa kezdődik egy olyan könyv, amit még sokszor kezembe fogok venni.

Ajánlom leendő és jelenleg is aktív apáknak, anyáknak. Mert a kaland elkezdődött.

Füller Tímea

Kapcsolódó termék

-20%
Véssey Miklós:

Apa kezdődik

Állunk a szülőszobán az üvöltő csecsemővel a kezünkben, mi, férfiak, és nem értjük, mi történt. Eddig ugyanis nem mondta senki, hogy mi is újra megszületünk, csak ezúttal apaként. Tapogatózunk, mint az újszülött a kezünkben, keressük magunkat, az új világot, a megváltozott életünk kapaszkodóit. Véssey Miklós könyve egy ilyen újszülött apa első lépéseiről szól: ahogy megtanul etetni, altatni, pelenkázni, elesni, felállni, kapcsolódni, megélve az ezzel járó örömöket és nehézségeket egyaránt.

 

"Tudta, hogy egy lánymosoly annyi energiát termel, hogy erőművet lehet rákötni?

Tudta, hogy a kukás, a boltos, a szomszéd mind elfér egy kis piros játékautóban?

Tudta, hogy a négy fal közötti kis létezésünk kész krimi? Torokszorító. Izgalmas. Kőkemény.

Véssey Miklós sziporkázóan szellemes egypercesei levegőbe röpítik az apaélet mókuskerekét, és kozmikus körhintává alakítják. Ott pörög-forog benne az egész életünk. Minden egyes írás megfűszerezi, megbolondítja, fejtetőre állítja a jól ismert családos helyzeteket. Megnevettet és mélyen elgondolkodtat." Lackfi János 

Részletes adatlap » 3 600 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Határaink

Ez a könyv – amely a határvonalak-sorozat második köteteként jelenik meg magyarul – az egészséges és ésszerű határok kialakításának bibliai alapjairól szól. Arról, hogy hogyan vállalhatunk felelőssége...

Elolvasom »

2015. október 07.

Kamaszhatárok

A határvonalak-sorozat új darabja a tinédzserek szüleinek ad segítséget abban, hogy miként hozhatják ki a legjobbat a kamaszkor folyamatos változással járó, nehéz időszakából, és hogyan készíthetik fe...

Elolvasom »

2017. május 12.

Tim Kellerrel a szenvedés kohójában

A könyv címe nem azonos a könyvajánló címével, mert Tim Keller abban segít nekünk, akik már elérkeztünk életünkben a szenvedés témájához, hogy meglássuk, Isten hogyan van jelen szenvedéseinkben. De ez...

Elolvasom »

2022. március 29.

Csodálatos alkotás

Bennem sosem volt ápolói vagy orvosi ambíció. Pont annyit figyeltem az emberi test működésére, amennyit a biológia órákon megköveteltek tőlem. De voltak pillanatok az életemben, amikor elcsodálkoztam ...

Elolvasom »

2015. december 08.

A szexualitás ajándéka

A „nagy nap” éjszakája sokak fantáziáját megmozgatja. Van, aki hangot is ad ennek egy-egy vaskosabb menyegzői tréfa formájában, és van, aki beéri a „mindentudók” kétértelmű, cinkos mosolyával. Persze ...

Elolvasom »

2015. október 07.

Családfánk titkai – Hogyan változtassunk káros családi mintáinkon?

A családunkban elsajátított magatartási és kapcsolati minták személyiségünk részévé válnak, és egész életünket végigkísérik. A káros minták akár nemzedékeken át hagyományozódnak kifejtve romboló hatás...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »