Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Bálványaink

2016. július 28.

Hogy a szerelem, a gazdagság, a siker, a hatalom és a dicsőség megjelenhet a hívő ember életében (is) mint bálvány, ez a gondolat már nem jelent újdonságot. De Timothy Keller megközelítése mégis sok szempontból formabontó és felrázó.

Vegyük például Ábrahám esetét Izsák feláldozása kapcsán. Minden bibliaolvasó tudja, hogy Ábrahám és Sára mennyit várt az ígéret fiára. Keller azonban felteszi a kérdést: „Vajon kire is várt éveken át Ábrahám: Istenre-e vagy a fiúra, és voltaképpen melyikükért is hozott áldozatokat? Lehetséges volna, hogy csak eszközt látott Istenben céljai eléréséhez? (…)

Megtanult-e egyedül Istenben bízni és Istent önmagáért szeretni, nem pedig azért, amit tőle kaphat? Nem – vagy legalábbis még nem. (…) Nem véletlen, hogy Isten nem egyszerűen »Izsák«- ként utal a gyermekre, hanem így említi: »a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz. « Az évek során sokakból váltott ki megütközést ez a történet, mivel azt az »erkölcsi« mondanivalót szűrték le belőle, hogy az erőszak és a kegyetlenség is megengedett, ha az ember úgy gondolja, hogy Isten akarata szerint jár el. (…) Isten nem azt kérte Ábrahámtól, hogy menjen be Izsák sátrába, és egyszerűen gyilkolja meg, hanem hogy égőáldozatként ajánlja fel Istennek. Isten nem akart egyebet, mint behajtani Ábrahámon az adósságát – Izsáknak a család bűneiért kellett meghalnia.” És előjönnek az azóta jól ismert fogalmak: elsőszülöttség, helyettes áldozat… a bárány…

Kezdtek a kis lámpások fölgyulladni a gondolataimban. És még csak a 30. oldalnál jártam a 200- ból! Ilyenkor érzi úgy az olvasó, hogy nem állhat meg. Nem először tapasztaltam ezt Keller könyvei kapcsán. Megérte! Hogy a személyes életemre nézve is volt üzenete, azt bónuszként éltem meg. Például hogy mindig vágyaink szülik a bálványainkat. Ezért nem akarjuk fölismerni őket.

Írta: Szommer Hajnalka

Megjelent a baptist.hu-n

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy Keller:

Bálványaink

Míg egyeseknek a család és a gyerekek, a karrier és a pénzkeresés, a siker és az elismerés, vagy éppen a társadalmi státusz és a méltóság a bálványuk, másoknál egy szerelmi kapcsolat, a szakértelem és a tudás, a biztonságos és a kényelmes körülmények, a szépség és az ész, valamilyen nagyszabású politikai vagy társadalmi ügy, önnön erkölcsi tartásuk vagy éppen a keresztény szolgálatban való eredményesség tölt be ilyen szerepet. Timothy Keller új könyvében számos ismert és rejtőzködő bálványt leplez le, és mutatja meg, hogyan tölthetjük be a helyüket, és indulhatunk el a hamis istenek nélküli szabad élet felé.

Részletes adatlap » 3 192 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2019. június 17.

Túl hegyen és völgyön

Hosszú évek óta vannak gondjaim a csuklómmal és a könyökömmel. Egykori zenész karrierem oltárán feláldozott ízületeim egyre gyakrabban jelzik, hogy vigyáznom kellene. Talán le is állni néhány dologgal...

Elolvasom »

2015. október 06.

A házasság misztériuma

A házasság az Isten-ember viszony legtökéletesebb földi kiábrázolása: legfenségesebb élményünk, egyszersmind életünk legkeményebb megpróbáltatása, küzdelmes szembesülés az örök Másikkal....

Elolvasom »

2021. június 04.

Intervízió

Több, mint öt éve már, hogy saját berkeinken belül, védett terünkben az első intervíziós ülést megvalósítottuk, megéltük erejét – s ma csak még nagyobb energiával, lelkesedéssel gyakoroljuk. Időközben...

Elolvasom »

2017. október 03.

Itt semmi sem kötelező

Jó hír az iskolából hazatérő tikkadt szöcskék és kifacsart citromok szüleinek: létezik olyan gyerekkönyv, amelyből úgy lehet komoly bibliai-kortörténeti ismeretekre szert tenni, hogy nemcsak ásítani n...

Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Hogyan lehet sikeres vállalkozás a gyereknevelés? 12 dolog, amelyet jó, ha időben megfontolunk

Amikor az ember céget alapít, vállalkozást indít be, senki nem csodálkozik rajta, ha előre kiszámítja a költségeket, a tervezett bevételt, a várható hasznot. Megpróbálja meghatározni azt is, hogy a be...

Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Rácsok mögött szabadon – Boros Lajos vallomásos könyvéről

A kötet ötvennyolc éves szerzője több mint harminc évet töltött börtönben, rablások és tolvajlások miatt. Megtért, ma az Igét hirdeti egy baptista gyülekezetben, és könyvet írt az életéről. Boros Lajo...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »