„Bölcsességünk, és csak az, amit valóban bölcsességnek kell tartani, lényegében két részből áll, ezek pedig: Istennek és önmagunknak megismerése.” Ez a mondat nemcsak Kálvin teológiájának, hanem életének is kulcsa. E két ismeret – Isten és önmagunk – kölcsönösen világítják meg egymást, és a regény éppen ennek a felismerésnek a története: hogyan formálódik az emberi élet, ha Isten szava tükröt tart elé.
Vannak könyvek, amelyek egyszerűen elmondják a múltat, és vannak, amelyek életre keltik. Cs. Szabó Sándor regénye ez utóbbi fajtából való. Nem csupán krónikát kapunk, hanem egy olyan történetet, amelyben a történelem húsba és vérbe öltözik: érzésekkel, döntésekkel, hibákkal és győzelmekkel. Ez a mű nem a távoli legendát mutatja meg, hanem az embert, aki valaha fiatal, bizonytalan és kereső lélek volt. Aki egyszerre hordozta magában a tudásvágy éhségét, a meggyőződés makacsságát és a szolgálat iránti engedelmességet.
Aki úgy lett a reformáció egyik legnagyobb alakja, hogy közben megmaradt Isten gyermeke, mindennapi küzdelmekkel.
A könyv olvasója Jehan Cauvin, a későbbi Kálvin János életútját követheti. A kisvárosi ifjú szellemi ébredésétől a genfi reformáció központi alakjává válásáig. Lépésről lépésre tárul fel előttünk a 16. századi Európa arculata: a vallásháborúk feszültsége, a politikai érdekek és a lelki megújulás összefonódása. A regény nem siet és ez az egyik legnagyobb erénye. Hagyja, hogy a karakterek kibontakozzanak, hogy a helyszíneknek illata, hangja, hőmérséklete legyen. A párizsi tanulmányok, a száműzetés napjai, a bázeli időszak és végül a genfi szolgálat – mindegyik korszak saját atmoszférával, saját lelki próbatételekkel jelenik meg.
A szerző külön figyelmet szentel a kapcsolatoknak. Kiemelkedő ezek közül a feleség, Idelette alakja. Ő nem pusztán a nagy férfi árnyékában álló hitves, hanem önálló személyiség, akinek hite, türelme és hűsége nélkül Kálvin munkája talán soha nem teljesedhetett volna be. A házasság nem idilli mesevilág, hanem két ember szövetsége, akik együtt hordozzák a küldetés terhét. Mindig a feleség, a támogató és erős asszony áll a férfiak mögött. Ma is! Emellett a barátok, munkatársak, vitapartnerek és ellenségek is élő portrékként lépnek elénk. Mindannyian formálják a reformátort – ki támogatásával, ki ellenállásával. Cs. Szabó nem kendőzi el a konfliktusokat: a viták, szakítások, bántó szavak éppúgy részei ennek a történetnek, mint a győzelmek és a diadalok.
A könyv egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy bemutatja: Kálvin gondolkodása nem hideg, elméleti rendszer, hanem tapasztalatból fakadó hitvallás. A Szentíráshoz való hűség nem rideg törvényeskedés, hanem olyan rend, amelyben az irgalom is helyet kap.
A teológiai kérdések nem száraz fejezetekben jelennek meg, hanem élő helyzetekben: tanácskozásokon, igehirdetésekben, levelekben, vitákban. Az olvasó így nemcsak érti, hanem érzi is, miért volt fontos a hit tisztasága, az egyház fegyelme és a közösség építése. Jó érzéssel tölt el, hogy Cs. Szabó mondatai mértékletesek, fegyelmezettek, mégis gazdag képekkel teliek. Időről időre felcsillannak a korabeli levelezés, krónikák és teológiai művek ízét idéző fordulatok, de ezek soha nem válnak öncélúvá. A nyelvezet eleganciája nem távolít el, hanem közelebb hoz: az olvasó úgy érzi, valóban ott ül a gyertyafényes íróasztal mellett, vagy éppen a genfi szószék előtt.
Jó, hogy szól a kötet a történelem iránt érdeklődőknek, akik nem elégszenek meg a száraz évszámokkal, hanem az emberi sorsokon keresztül szeretnék megérteni a reformációt. Szól a hit útján járóknak, akik példát keresnek arra, hogyan lehet egyszerre hűségesnek és irgalmasnak maradni a mindennapokban. Szól a diákoknak és oktatóknak, akik a tankönyvek mellé egy lélegző, színes életrajzot keresnek. És szól a lelkészeknek és közösségi munkásoknak, akik a szolgálat terhét és szépségét hiteles irodalmi tükörben szeretnék látni.
Záró gondolatomként Kálvin szavait hívom segítségül: „Mert ha az ember számára az a legvégzetesebb kór, hogy önmagának engedelmeskedik, akkor az üdvösség egyetlen lehetősége az, hogy önmagunktól már semmit sem gondolunk vagy akarunk, hanem az Urat követjük, aki előttünk jár.” (Institutio, III. könyv, 7. fejezet, 1. szakasz, Kálvin Kiadó, 2014). Ez a hitvallás a regény utolsó lapjain is átsugárzik: a reformátor fáradhatatlan munkája mögött – ott a csendes, belső bizonyosság, hogy az emberi erő soha nem elég, de Isten Lelkének ereje mindenre elégséges.
A regény nem pusztán Kálvin történetét mondja el, hanem rákérdez az olvasó történetére is. Mihez kezdünk vajon a hitünkkel, a felelősségünkkel, a kapcsolatainkkal? Hogyan állunk helyt a saját „Genfünkben”, a magunk korának kihívásai között?
Sokak számára Kálvin neve a történelemkönyvek lapjaira korlátozódik: egy reformátor, aki évszázadokkal ezelőtt élt, és akinek gondolatai a régmúlt vallási vitáihoz kötődnek. Ám aki időt szán arra, hogy beleolvadjon a műveibe – különösen az Institutio soraiba –, hamar ráébred arra, hogy Kálvin minden gondolatának kiindulópontja és mércéje a Szentírás volt. Ma, amikor a világ tele van véleményekkel, gyors ítéletekkel és bizonytalan igazságokkal, különösen értékes egy olyan látásmód, amely következetesen visszavezeti az embert az örök alaphoz: Mit mond az Ige? Ez a kérdés ma is képes megtisztítani a gondolkodást a zajtól. Kálvin soha nem választotta szét a lelki életet és a közéleti felelősséget. Úgy látta: a hit nem magánügy, hanem a mindennapi cselekvés forrása.
A 21. század embere, aki gyakran keresi az értelmes és etikus cselekvés alapját, Kálvin gondolataiban megtalálhatja azt az összhangot, amely a hitből táplálkozva alakítja a közösséget és a társadalmat. A mai világban sokan keresik az egyensúlyt a szabadság és a felelősség, a rend és a könyörület között. Kálvin munkássága ebben is aktuális: megmutatja, hogy a rend nem a szabadság ellentéte, hanem annak védelme – ugyanakkor a rend értelme az irgalomban teljesedik ki. A reformátor egészségi gyengeségei, politikai küzdelmei és személyes veszteségei ellenére sem hagyta abba a munkát. Ez a kitartás ma is inspiráció kell legyen: az emberi gyarlóság nem akadály, ha az ember Isten Lelkéből merít erőt.
Kálvint azért kell ma olvasni, mert gondolkodásra kényszerít. Nem engedi, hogy felületesen, gyors válaszokkal elégedjünk meg, … mert tisztázza az alapokat. Kálvin minden kérdésnél visszavezeti az olvasót a forráshoz: Isten kijelentéséhez, … mert formálja a jellemet. A fegyelem, az alázat, az Ige iránti hűség, ezek nem idejétmúlt erények, hanem ma is nélkülözhetetlenek, … mert segít látni a nagy képet. Megérteti velünk, hogy a hit nem elszigetelt vallásos élmény, hanem életformáló erő.
A Kálvin és a Harmat Kiadó közös kiadása nemcsak tartalmi, hanem formai minőséget is tanúsít. A kötet terjedelme lehetővé teszi a részletes, aprólékos kibontást, a gondos szerkesztés pedig biztosítja, hogy az olvasó gördülékeny, átgondolt művet tartson a kezében. Ez nem egy átfutós olvasmány, amely aztán a polcon marad. Nem. Újra és újra elővehető. Cs. Szabó Sándor Kálvin című műve nem egyszeri élmény. Olyan könyv, amelyet becsukva is tovább olvasunk – gondolatban, imádságban, döntéseinkben.
Turczi Árpád (777 blog – 2025.08.15.)
