„Mély rosszallással olvasom, hogy védenced hívő kereszténnyé lett. […] Kétségbeesésre még semmi ok. Százával hódítottuk mi vissza a „megtérteket”, akik ma már teljes biztonságban vannak nálunk, miután rövid ideig az Ellenség táborában tartózkodtak.”
Eszedbe jutott már valaha, hogy az alvilágban az ördögfiókák ugyanúgy tanulják a csábítás művészetét, mint mi az iskolában az írni-olvasni tudás készségét? Hogy kísértésből ugyanúgy meg lehet bukni, mint matematikából? Az emberekre ugyanis nem csupán őrangyalok vigyáznak, hanem mesterien kiképzett ördögök próbálják letéríteni őket a helyes útról.
C. S. Lewis cambridge-i professzor rövid könyvéből megtudhatsz minden apró trükköt a csábítás művészetéről és technikájáról. A főördög, Csűrcsavar unokaöccsének írt harmincegy levelében hasznos tanácsokkal látja el a kísértésben még kezdő rokonát: hogyan hálózza be a gondjaira bízott fiatalembert. Taktikázásaik során megkörnyékezik a frissen kereszténnyé lett „védencüket”, hogy emberi hibáin és gyengeségein – falánkság, szerelem, gőg, stb. – keresztül vonják el őt a nagy Ellenség, Isten táborából.
A Harmat Kiadó által megjelentetett levélregényből kiderül, vajon az unokaöcs próbálkozásai eredményesnek bizonyulnak-e, és sikerül-e magukhoz édesgetni a fiatalembert.
Még több könyvajánló blog
Kamaszhatárok
Asztalt terít a fiam. Hangosan számolja a tányérokat, miközben az egyik kezével a másikra tornyozza őket. Ma éppen nyolcan fogunk itthon vacsorázni. A torony már reszket a kezében. Nem is bírom ki szó...
Elolvasom »
10 könyvötlet karácsonyra!
Az Újbuda Tv jóvoltából 10 perc alatt 10 könyvet ismerhet meg kínálatunkból. Válogatásunkban minden korosztály számára találhat megfelelő ajándékot a karácsonyfa alá! A rövid ismertetőkkel szeretnénk ...
Elolvasom »
Kevin Leman: Szexre hangolva – Minden, amit tudni akartál a házassági intimitásról
Azok az olvasók, akik már ismerik Leman nevét, tudják, hogy segítségül szolgálhat mindenkinek. Még azoknak az embereknek is, akik az egyébként szép, kiegyensúlyozott házaséletüket még szebbé és kiegye...
Elolvasom »
A gyerekek misztériuma
Mason korábbi könyvében, A házasság misztériumában a házasság és az Istennel való kapcsolat között vont párhuzamot, A gyerekek misztériumában a szülő-gyerek kapcsolattal teszi ugyanezt. Nem szülői kéz...
Elolvasom »
Kovásztalan kereszténység?
A napokban jelent meg Philip Yancey Kereszténység és politika, kelletlen barátság című könyvecskéje a Harmat Kiadó gondozásában. Elolvastam. Azon túl, hogy a könyv nagyon amerikai problémákat és témák...
Elolvasom »
A szakadék szélén
Francine Rivers Skarlátvörös fonal című művében ismét egy rendkívül összetett és sokrétű kérdés megválaszolására vállalkozik, hiszen egy szakadék szélére kerülő házasság krónikáját igyekszik bemutatni...
Elolvasom »

