Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Luther zsoltármagyarázata

2017. szeptember 12.

A reformáció 500. évfordulója kapcsán jelentette meg a Prudex és a Harmat kiadó közösen Luther Márton 147. zsoltárhoz írt kommentárját. A könyvecskét 1531-ben írta a reformátor Hans Lösernek, Szászország örökös marsalljának ajánlva. Ebben a kis írásban is nyomon követhetjük Luther gondolkodását, megalkuvást nem tűrő határozott kiállását az igazság mellett. Már csak azért is érdemes elovasni a könyvet, mert a mai fül számára kicsit idegen, de nagyon szép veretes szöveggel találkozik benne az ember.

A zsoltármagyarázat inkább igehirdetés akar lenni, mint teológiai exegézis. Gondolatait gazdagon illusztrálja mind a Szentírásból, mind az életből vett képekkel, ezáltal üzenete mindenki számára érthetővé válik. A zsoltár egy dicsőítő ének, buzdítás Isten magasztalására.

Luther szépen kifejti, hogy Isten „nem követel jótéteményeiért nagy áldozatot, sem pompás drága kincseket. A legegyszerűbb tettet kéri: dicséretet és hálát, amelyek nem kerülnek fáradságba és erőfeszítésbe.”

Isten népe mégis hajlamos arra, hogy megfeledkezzen erről a feladatáról. Hogy a világ nem dicsőíti az Urat, az természetesnek mondható, de hogy Jeruzsálemet is buzdítani kell erre a tevékenységre, az szomorú. Az egyház életében úgy, mint a hívők életében is természetesnek kell lennie, hogy Teremtőjét, Megváltóját magasztalja.

Luther végigveszi a zsoltár alapján, hogy mi okunk van dicséretre. Ajánlom ezt a szép kiadványt minden testvéremnek az Úrban. Indítsa olvasása igaz dicséretre és hálaadásra szívünket és ajkunkat!

Merényi Zoltán

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Martin Luther:

A 147. zsoltár magyarázata

A reformáció irodalmának apró gyöngyszeme Luther 147. zsoltárhoz írt magyarázata, mely először olvasható magyar nyelven. A könyv a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából jelenik meg, az évfordulóhoz illő ünnepi formában.
Az 1532-ben Wittembergben kiadott igemagyarázat ihletetten szól magabízó önteltségünkről és a mi Urunk türelméről. Hálátlanságról és hálaadásról, erőfeszítéseink hiábavalóságáról és szükségességéről, a kitartó munkálkodás és az Istenre hagyatkozás egységéről. Urunk áldásairól, köztük a legnagyobbról, az ő igéjéről. Fejtegetéseinek végső következtetése a reformátori gondolkodás egyik alapigéje: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róma 8,31)
Mindez a nagy reformátor éleslátásával, magával ragadó vehemenciájával, tiszta okfejtésével. Minden, amit Lutherben szeretünk. Minden, ami nélkül nem lett volna reformáció.

Részletes adatlap » 2 000 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2017. január 06.

Nyerő páros

A napokban újabb útmutatásra találtam Chapmantől a házasélettel és az azzal járó konfliktusokkal kapcsolatban, méghozzá a Nyerő páros című könyvében. Sokban más ez a kis könyvecske, mint amit eddig a ...

Elolvasom »

2019. május 24.

Reziliencia szeminárium

  Időpont: 2019. június 5., szerda, 15:30–19:30 Tréner és könyvszerző: Paul Ch. Donders...

Elolvasom »

2015. október 07.

Újra kapható Narnia összes része

”Réges – régen történt, talán még nagyapátok sem élt akkor. ” A Narnia Krónikáiban olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretségbe, megtudju...

Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Megújult látásmód

Bizonyosan állítható, hogy az olvasás élmény. Egy új világot teremt az olvasó elméjében, s akarva-akaratlanul ennek a dimenziónak a részévé válik. Időnként szívesen alakítanánk is ezt a világot, hogy ...

Elolvasom »

2016. július 15.

Elkövető, áldozat egyaránt sérül

Magyarul is megjelent a diákok körében tapasztalható megfélemlítésről szóló nemzetközi bestseller, a Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak. Szerzője Barbara Coloroso, a gyereknevelés vilá...

Elolvasom »

2015. október 07.

Péntekre új gyerek – Hogyan változtasson gyermeke hozzáállásán és viselkedésén 5 nap alatt

Józan ész, humor és néhány egyszerű stratégia – ezt kínálja az előadóként és showmanként is népszerű pszichológus szerző a szülőknek....

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »