Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Utolsó nyílvessző

2019. május 27.

Régóta figyelem azoknak a keresztény gyülekezeteknek az összetételét, ahol megfordulok. Ritka kivételtől eltekintve túlnyomó részt nők ülnek a padokban elmélyülten hallgatva az igét, és csak itt-ott lézeng egy-egy férfi. Amikor viszont komolyabb kihívások elé néz a közösség (templomépítés, felújítás, területrendezés), hirtelen előkerülnek és a helyükre állnak a férfiak. Közös munkájukat különleges, bajtársias hangulatban végzik. Teljes erőbedobással, vállvetve, nagyon odaszántan. Úgy látszik, nekik ez megy jól. A férfias gyülekezet titkáról már volt könyv a kezemben. Sajnos én ezt nőként olvastam el, és csak annyit tudtam megérteni belőle, hogy imádkozni kell a férfiakért, hiszen éppen úgy szükségük van Istenre, mint a nőknek. Mi több, éppen úgy szükségük van a gyülekezetre, és a gyülekezetnek is rájuk Isten országának építéséhez.

Ezért is különösen nagy örömmel vettem kézbe McManus: Az utolsó nyílvessző című könyvét. A nők számára íródott rendkívül színes és gazdag keresztény irodalmi kínálat mellett ritkán látok mind megjelenésében, mind tartalmában ennyire markánsan férfias kötetet. Sodródástól és langyosságtól mentes életre bíztat, amiben mindennek értelme és felsőbb célja van. Kitartásra, hűségre és megbízhatóságra szólít fel, hogy semmit ne herdáljunk el abból, amit Isten a rendelkezésünkre bocsátott.

McManus_Utolso_nyilvesszo_2

Az utolsó nyílvessző férfias szavakkal, férfiakról szóló történetekkel hív teljes odaszánásra. Kompromisszumok nélküli megbízhatóságra és szilárdságra. Arra bíztat, hogy ne érjük be kevesebbel, mint a maximum. Ahogyan egy barátom mondta minden vizsga előtt: mindent megtettem, ami rajtam áll, hogy Isten megadhassa, amit a legjobbnak lát.

McManus tudatára ébreszt, hogy életünk minden percét Isten szolgálatába állíthatjuk. Vele semmi nem parkolópályán lézengés. Minden egy nagyobb cél felé tartó felkészülés része.

A jó sáfárok (intézők, Isten vagyonkezelői) kézikönyve ez, akik számonkérhetőnek tekintik minden tettüket. Külön örömömre szolgált, hogy a szerző csapatban, törzsben gondolkodik. Beszél a közösség erejéről, Isten mérhetetlen gazdagságáról, ami kitágítja létünk és lehetőségeink határait. Inspiráló és mozgásba lendítő könyv ez, amely eszköze lehet annak, hogy az Úrtól kapott sokféle tálentummal egykor úgy tudjunk elszámolni: mindet kamatoztattuk. Egyet sem tartottunk vissza felhasználatlanul.

Füller Timi

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Erwin R. McManus:

Az utolsó nyílvessző

„Mindennap választanunk kell, hogy a múltban élünk, a jelenben maradunk, vagy létrehozzuk a jövőt.”

A Los Angeles-i lelkész megrendítő történetei és lelkesítő gondolatai egy teljesebb élet vágyát ébresztik fel bennünk, hogy ne tartogassunk semmit „későbbre”, használjuk ki a nekünk adatott földi időt Isten rólunk szóló álmának megvalósítására. Meggyőződése, hogy mindenkinek egyedi, személyre szabott hivatása van, és Isten mindegyikünket céllal teremtett. A legtöbben alábecsüljük, amit Isten véghez akar vinni bennünk és általunk. A szerző arra buzdít, döntsük el, miért élünk! Válasszuk a jövőt a múlt helyett, ne hagyjuk, hogy az élet elmenjen mellettünk, és kibontakozásunkhoz találjuk meg azokat az embereinket, akikkel kitartunk egymás mellett. Mert az életünk múlik ezen. És nem csak a miénk.

Részletes adatlap » 2 800 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. október 20.

A szeretet győzelme

A szeretet nem jön magától, meg kell küzdeni érte. A könyvben szereplő negyven igaz történetet olyan emberek írták, akiknek életét megváltoztatta a szeretet, mert akkor sem adták fel,...

Elolvasom »

2016. július 14.

Gyermekmentő családok – Tabudöntögető interjúkötet az örökbefogadásról

Vajon ki fogadna ma örökbe egy néma és vak cigány kisfiút? Vagy egy Down- szindrómás kisbabát? Esetleg három óvodáskorú roma testvérpárt? Magyarországon a mintegy húszezer gyermekvédelmi gondoskodásba...

Elolvasom »

2021. augusztus 23.

Fakuló emlékek közt is szeretetben

Vannak utak, amiket önként soha nem választana az ember. Soha, semmiért. Aztán egyszer csak úgy hozza az élet, hogy nincs választék. Csak az az út marad. A nehéz, az embert próbáló, a fájdalmas. És ak...

Elolvasom »

2023. szeptember 18.

Apa kezdődik

Jaj, ritkán olvadok el így egy könyvtől! Talán az is közrejátszik benne, hogy éppen akkor került a kezembe, amikor megtudtuk, hogy új kis élet fog érkezni a családunkba. Meg az is nyilván hatott rám, ...

Elolvasom »

2018. augusztus 28.

„Isten kegyelmét kolduljuk” – szerkesztői ajánló a Luther-regény 2. kötetéhez

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójába...

Elolvasom »

2016. szeptember 14.

Mit tennél meg azért, hogy gyermeked legyen?

Debra Bridwell: Gyermekre vágyva című könyvének ajánlója A magyar könyvpiacon hiánypótló a Harmat kiadó gondozásában megjelent könyv, amely a gyermektelenséggel küzdő párok önsegítő kiadványa. Az Egye...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »