Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Kim Carpenter – Krickitt Carpenter – Dana Wilkerson: Fogadom

2016. július 29.

A könyv Kim és a felesége Krickitt Carpenter igaz történetét feldolgozó, nagyon megható és szívfacsaró, vallási alapokra fektetettet romantikus története, melyben az Istenben való hit, a kitartás és a remény jelentős szerepet játszik, vagyis kategóriáját tekintve egy keresztény könyvről van szó.

Kim és Krickitt házassága jelentős akadályokon ment keresztül, míg megtalálták a boldogságukat. Házasságuk elején Krickitt komoly fejsérülést szenvedett egy autóbaleset során, melynek következményeként elveszítette az emlékezetét és a személyiségében is jelentős változások mentek végbe. A felépülése után nem emlékezett a férjére és gyors hangulatváltozásainak köszönhetően gyakran elutasította őt magától egy “utállak” vagy csak egy egyszerű “Hagyjál békén! Azt sem tudom, hogy ki vagy!” felkiáltással. Hosszú és keserves utat kellett bejárniuk, míg újra egymásra találtak és a múlt emlékei helyett az előttük álló jövőre tudtak koncentrálni.

Kim egy igazi sportember volt, egy Új-mexikói Egyetemen baseball edzőként dolgozott, míg Krickitt egy sportáruház értékesítési osztályán Kaliforniában. Kettőjük történetét Kim szemszögéből ismerhetjük meg, ő kezdi el mesélni, hogy hogyan is ismerkedett meg a feleségével telefonon keresztül, és hogy lett ez az ismeretség egyre mélyebb, mígnem hamar esküvő nem lett a vége. Lépésről lépésre meséli el Kim a társkeresés folyamatát és azt az összhangot és szeretetet, ami kialakult közöttük. Mivel mindketten hívő emberek voltak, így hittek abban, hogy ők egymásnak lettek rendelve és az oltár előtt is ebben a hitben esküdtek örök szerelmet egymásnak. De az élet tele van meglepetésekkel és a házasságkötésük után alig 11 héttel borzalmas autóbalesetet szenvedtek. A szerencsétlenség során mindketten súlyosan megsérültek, de míg Kim sérülései “könnyen” gyógyultak, addig Krickitt-é maradandónak tűntek és több hónapos terápiákon és rehabilitációkon kellett átesnie ahhoz, hogy nem csak testileg, de lelkileg is újra talpra tudjon állni.

Csodálatos volt Kim kitartása, küzdelme és hite, nem tudom, hogy én egy ilyen helyzetben hogyan reagáltam volna, milyen kitartó lettem volna… de igazából nem is akarok ebbe belegondolni, annyira borzalmas volt ez az egész. Szívszorító volt olvasni ahogyan Kim harcolt a feleségéért és türelmesen próbálta visszavezetni őt a normális kerékvágásba, miközben az egyre növekvő orvosi számlákkal is folyamatosan zsonglőrködnie kellett. Kim egy olyan kivételes ember volt, aki igazán szerette a feleségét, egy olyan férj, aki a nehézségek ellenére sem adta fel a reményt a társa gyógyulásáért, még akkor sem, amikor már valóban úgy tűnt, hogy nincs semmi remény. És bár sok ember volt akik a segítségükre voltak, együtt éreztek velük és anyagi támogatást is nyújtottak a számukra, az igazi segítséget és támaszt mégis mindvégig az Istenbe vetett hitük jelentette mindkettőjük számára. Hiába közismert tény, hogy a házaspárnak e szörnyű szerencsétlenség után sikerült újra egymásra találnia és családot alapítania, én ennek ellenére mégis végig izgultam és szorongtam értük az egész könyvet.

Kim és Krickitt története a hitről, a szeretetről és a bizalomról szól, a házastársi eskü igazi jelentéséről és hogy mit jelent valakit örökre szeretni.
A könyv nagyon rövid, csupán 175 oldal, stílusa és nyelvezete egyszerű mindenki számára tökéletesen érthető. Én ezt a kiadványt a házaspár életének ezen borzasztó szakaszáról szóló rövid kis összefoglalónak érzem inkább, mintsem egy jól megírt regénynek, de úgy gondolom, hogy itt nem is ez a lényeg.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy Isten az igazi főhős a mi történetünkben, de csodálatos érzés látni, hogyan használt minket arra, hogy megszólítson másokat.”

Megjelent szilvamagolvas blogján

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

A gyerekek misztériuma

Mason korábbi könyvében, A házasság misztériumában a házasság és az Istennel való kapcsolat között vont párhuzamot, A gyerekek misztériumában a szülő-gyerek kapcsolattal teszi ugyanezt. Nem szülői kéz...

Elolvasom »

2017. december 11.

10 könyvötlet karácsonyra!

Az Újbuda Tv jóvoltából 10 perc alatt 10 könyvet ismerhet meg kínálatunkból. Válogatásunkban minden korosztály számára találhat megfelelő ajándékot a karácsonyfa alá! A rövid ismertetőkkel szeretnénk ...

Elolvasom »

2024. szeptember 18.

Várva várlak

Nemrég fültanúja voltam egy kávézóban három nő beszélgetésének. Az egyik párt keresett és nagy keserűség volt benne, hogy nem találja a társát hosszú évek óta, hiába tesz meg mindent ezért. A másiknak...

Elolvasom »

2015. november 19.

Az 5 szeretetnyelv: Kamaszokra hangolva

Ha hamis hegedűszót hallunk, érdemes elgondolkoznunk, hogy a zenész tehetségével, vagy a hegedű hangolásával van-e baj. Rosszul hangolt hangszerrel szinte lehetetlen nem disszonáns zenét játszani....

Elolvasom »

2016. július 29.

Útmutató lányos apáknak

Éppenséggel nem vagyok lányos apa, de apás lány annál inkább! Igazi élvezettel olvastam Kevin Leman újabb könyvét, amellett hogy sok mindenre meg is tanított. Biztos vagyok benne, hogy az apukák nagy ...

Elolvasom »

2015. október 07.

Rejtjelek egy másik világból

A szépség valamiféle váratlan megnyilvánulása, egy megmagyarázhatatlan belső sóvárgás, egy új tudományos felfedezés, egy gyermek világrajövetele, egy számunkra fontos személy elvesztése – olykor az él...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »