Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Esti mesélő könyv – Állatos mesélő könyv

2016. november 21.

Erre a két mesekönyvere egész rövid idő alatt lecsaptam: amikor megláttam a borítókat, azonnal! A gyönyörűséges képek elvarázsoltak, és amikor kinyitottam a könyveket, a mesék tovább segítették ezt a varázslatos utazásomat.
A mesék elfeledtették az aktuális gondjaimat, olvasásukkor visszacsöppenek abba a világba, ahova a legtöbb felnőtt már nem képes visszatérni.

Nagyon jól szórakoztam miközben a történetek sorain szaladtak a szemeim, és olyan szerencsés helyzetben voltam, vagyok, hogy nem csak a saját gyerekeimnek olvashattam fel 1-1  királyos, tigrises, szegény legényes csodát, hanem az ovis gyerekekkel együtt is örülhettem, ott is folytathattam, akár egyedül is, a csendes pihenőjük alatt. Így történhetett meg, hogy egész hamar befejeztem a két könyvet, amely rengeteg mesét tartalmaz.

S bár nem zavar, ha nincsenek rajzok egy mesekönyvben hiszen az audio-vizuális világ egyre nagyobb teret hódít a gyerekek életében is, bevallom, hogy ha vannak képek, azokkal nagyon kritikus vagyok. A Mesélő Bibliában (és társ-kiadványokban) megismert és megszokott kedves illusztrációk (Kállai Nagy Krisztina alkotásai) vezették végig a mesekönyvekben olvasható értékeket, amelyekben egyaránt megtalálhatóak voltak az emberek, állatok; a furfang és a szerencse, a jóság és az alázat, szeretet. Mindkét könyv végén megtalálhatóak azok a ötletek (ötlettár), amelyek segítik a mesék csoportban történő feldolgozását.

 Az Esti mesélő könyv 40 története a világ különböző részeiből érkezett hozzánk. A vissza- visszatérő tigris és nyuszi, és az ő közöttük lévő kapcsolat Rémusz bácsi meséit juttatta eszembe, azaz nem is kellett drukkolnom a pihe-puha tapsifülesnek, tudtam, hogy ő lesz mindig az okosabb.

Megismertem Ostoba Jack-et, aki Mihók hasonmása volt, és találkoztam egy másik állatok nyelvén tudó juhásszal is. Ott voltam a kislány mellett, aki a csillagokkal szeretett volna játszani, és bandukoltam a kisegérrel, aki feleséget szeretett volna találni magának.
Ha arra is kíváncsi vagy, miért is nem bántja az oroszlán az egeret, akkor mindenképpen vedd kezedbe a könyvet, és még számtalan kedves rövidebb vagy hosszabb mese tárul a szemeid elé.

 Az Állatos mesélő könyv (36 mese) annyiban tér el az előzőtől, hogy csupa csodajó állatos történet kapott benne helyet. Nekem, pedagógusként mindig az a legnehezebb, hogy az adott témához területhez olyan kiegészítőt keressek és találjak, amelyekben pont azok az állatok szerepeljenek, amelyet én szeretnék.

Ebben a könyvben ezek megtalálhatóak. A holló, a szamár, a papagáj, a hangya, az egérszarvas(!) akinek a barátja a tarajos sül volt, a mangófás majmok, mind-mind megtalálhatók a könyvben, csak győzzed megkeresni őket!
Ebben a kötetben már külön iskolás korúaknak szóló történetek is olvashatók, és ez is tartalmaz a végén egy Ölettárat, a feldolgozásokhoz. A világ minden tájáról bemutatott meséken keresztül segíthetünk a gyerekeknek más tájakat, más népeket és más szokásokat is megismertetni.

Mindkét könyvben megfelelő hosszúságú mesék találhatók, amelyek a gyerekeket elröpítik egy új világba, éppen abba, amelybe vágynak: a mesék birodalmába.

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
:

Esti mesélő könyv

A lefekvés ideje a legeslegjobb alkalom a mesélésre. A gondosan összeválogatott történetek az emberiség közös értékeiről szólnak: bátorságról, jószívűségről, furfangról, szeretetről, önfeláldozásról, barátságról. Az Ibby-díjas Kállai Nagy Krisztina varázsos illusztrációi keltik életre a képzelet szülte figurákat és tájakat. A kötet végén pedig „Ötlettár” segíti a mesemondás színesítését és a hallgatóság bevonását a felolvasásba. Polcoljuk hát fel a párnákat, tereljük gyermekeinket a takaró alá, és vegye kezdetét közös utazásunk „egyszer volt, hol nem volt” időkbe és „az Óperenciás-tengeren túli” vidékekre! „…a világ minden tájáról ismert népmesék hangos felolvasásra szánt, gyönyörű gyűjteménye” Oxford Times

Részletes adatlap » 6 392 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. október 19.

Philip Yancey ajánlója

Philip Yancey legújabb könyvében tíz embert próbáló helyzetről tudósít, ahol nemcsak újságíróként, hanem a kegyelem üzenetének közvetítőjeként is jelen volt....

Elolvasom »

2015. október 07.

Küzdeni a kapcsolatokért

Pálhegyi Ferenc gyógypedagógust, pszichológust, főiskolai tanárt, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítóját nyolc évtizedes életútjáról kérdezi Sz. Kiss Mária. Beszélgetésükben „Feri bácsi” őszin...

Elolvasom »

2016. november 22.

Mérgező munkahelyek

A negatív munkahelyi légkör következményei nemcsak egyéni, de szervezeti, sőt nemzetgazdasági szinten is megjelennek Budapest, 2016. november 22. – A nemzetgazdasági szempontból is komoly figyelmet kö...

Elolvasom »

2018. december 10.

Minden rendben?

Daniel Fusco Őszintén Jézusról és zűrös életünkről című könyve kockázatos vállalkozás: ki akarna megvenni egy olyan könyvet, ami zűrzavaros életéről szól, ráadásul keresztény szemszögből. Hiába hirdet...

Elolvasom »

2015. október 06.

Életrevaló – Bibliaismeret 6. Munkatankönyv

Munkatankönyv hittanórára vagy vasárnapi iskolába – hatodik osztályosoknak....

Elolvasom »

2018. október 18.

Philip Yancey Magyarországon!

Magyarországon járt Philip Yancey, korunk egyik legnépszerűbb keresztény írója...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »