Este olvasás közben néha nehéz elkapni azt a pillanatot, amikor még következmények nélkül lehet becsukni a könyvet, és időben le lehet feküdni. Aki szereti az élettörténeteket, az ne is készítsen könyvjelzőt maga mellé, ha A Hópárduc feleségét választja esti olvasmányul (zsebkendő viszont jól jöhet).

Ha csak lehet, kerülöm az impulzusvásárlást. Körültekintően összeállított listával járok bevásárolni, új termék esetén elolvasom az összetevőket, a tápértéket, a származási helyet és az apróbetűt. (Élmény velem vásárolni.) Nagyobb kiadások, például műszaki cikkek vásárlása esetén ismerősök megkérdezése, netes vélemények és tesztek átböngészése után döntök.

„Valaki kell, hogy szeressen, amikor kell, megöleljen…” dudorászom, miközben azon gondolkozom, mit is írhatnék az „Ölelj át!”-ról. Aztán rájövök, hogy igen, pont erről van szó. Kell, hogy legyen mellettünk valaki, aki szeret, átölel és elfogad minket, és mi is őt.

Nem tudom, önök közül hányan hisznek még a jótündérben. Senkit nem akarok áltatni, legyenek erősek: létezik. Az ember teszi a dolgát, dolgozik, főz, neveli a gyerekét, elfelejti megöntözni a virágokat, szóval él, aztán néha fáradtan lerogy egy kis erőt gyűjteni, elolvas egy oldalt tőle és önfeledten felkacag,

Daniel Fusco Őszintén Jézusról és zűrös életünkről című könyve kockázatos vállalkozás: ki akarna megvenni egy olyan könyvet, ami zűrzavaros életéről szól, ráadásul keresztény szemszögből. Hiába hirdeti nagy betűkkel a címlapon az őszinteséget, tudjuk, milyen képmutatók a keresztények, hogyan tudnának bármi hiteleset mondani a zűrökről, amikor folyton arról prédikálnak, hogy minden a legnagyobb rendben van, Jézus […]

Magyarországon járt Philip Yancey, korunk egyik legnépszerűbb keresztény írója

Mit hagyunk magunk után?A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése kapcsán felmerülő gazdasági és etikai kérdések komoly kihívást jelentenek a vezetői döntéshozatalban

Philip Yancey, miközben a fájdalom és a szenvedés problémáját kutatta készülő könyvéhez, egy évig járt haldoklók önsegítő csoportjába, amely nagyrészt harmincasokból állt. A szerző szerint ez a korcsoport viseli legnehezebben, ha saját halálával kénytelen szembenézni. Harmincas vagyok én is; fordítóként beültem hát a szerzővel „a szenvedés iskolájába”.

Ikerfiaim lassan nyolc évesek lesznek. Tényleg szinte az egyik pillanatról a másikra megnőnek. Csak kapkodom a fejem. Mióta megszülettek, sok mindent elfelejtettem, a hétköznapok összemosódnak, az emlékek nem teljesek, itt-ott hézagosak, homályosak. Azonban vannak meghatározó, bevésődött emlékképek. Ilyen a születésük. Illetve annak a hiánya.

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójában megragadnia, egy sokszor elmondott történetet újramesélnie, mindezt ötszáz év távlatából.