„Valaki kell, hogy szeressen, amikor kell, megöleljen…” dudorászom, miközben azon gondolkozom, mit is írhatnék az „Ölelj át!”-ról. Aztán rájövök, hogy igen, pont erről van szó. Kell, hogy legyen mellettünk valaki, aki szeret, átölel és elfogad minket, és mi is őt.

Nem tudom, önök közül hányan hisznek még a jótündérben. Senkit nem akarok áltatni, legyenek erősek: létezik. Az ember teszi a dolgát, dolgozik, főz, neveli a gyerekét, elfelejti megöntözni a virágokat, szóval él, aztán néha fáradtan lerogy egy kis erőt gyűjteni, elolvas egy oldalt tőle és önfeledten felkacag,

Daniel Fusco Őszintén Jézusról és zűrös életünkről című könyve kockázatos vállalkozás: ki akarna megvenni egy olyan könyvet, ami zűrzavaros életéről szól, ráadásul keresztény szemszögből. Hiába hirdeti nagy betűkkel a címlapon az őszinteséget, tudjuk, milyen képmutatók a keresztények, hogyan tudnának bármi hiteleset mondani a zűrökről, amikor folyton arról prédikálnak, hogy minden a legnagyobb rendben van, Jézus […]

Magyarországon járt Philip Yancey, korunk egyik legnépszerűbb keresztény írója

Mit hagyunk magunk után?A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése kapcsán felmerülő gazdasági és etikai kérdések komoly kihívást jelentenek a vezetői döntéshozatalban

Philip Yancey, miközben a fájdalom és a szenvedés problémáját kutatta készülő könyvéhez, egy évig járt haldoklók önsegítő csoportjába, amely nagyrészt harmincasokból állt. A szerző szerint ez a korcsoport viseli legnehezebben, ha saját halálával kénytelen szembenézni. Harmincas vagyok én is; fordítóként beültem hát a szerzővel „a szenvedés iskolájába”.

Ikerfiaim lassan nyolc évesek lesznek. Tényleg szinte az egyik pillanatról a másikra megnőnek. Csak kapkodom a fejem. Mióta megszülettek, sok mindent elfelejtettem, a hétköznapok összemosódnak, az emlékek nem teljesek, itt-ott hézagosak, homályosak. Azonban vannak meghatározó, bevésődött emlékképek. Ilyen a születésük. Illetve annak a hiánya.

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójában megragadnia, egy sokszor elmondott történetet újramesélnie, mindezt ötszáz év távlatából.

Az ember személyisége nem változik. De ha átadjuk Istennek, Ő átalakítja és gyümölcsözővé teszi nehéz személyiségjegyeinket. Így tett Adrian Plass fanyar és éles humorával is, amely – túl számos krízisen – végül azzá az íróvá tette, akit ma A kegyes kétbalkezes szerzőjeként ismerünk.

 „A kérdések utak. A válaszok csak eltorlaszolják őket. Azt hiszem, igazából jobban szeretem a kérdéseket.”