Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Szabadulás a börtönben

2017. július 04.

A könyv szerkesztőjének, Szigeti Lászlónak az ajánlója

Kutyából nem lesz szalonna. – Sokan szeretik az efféle frappáns közmondásokat, talán azért is, mert úgy gondolják, valamiféle népi bölcsesség tükröződik bennük, s ahhoz bizony jó volna közel lenni az élet ágas-bogas útjain haladva. Csakhogy a szólásmondások nem egy esetben nem igazán bölcs meglátásokat, hanem inkább például előítéletes véleményeket sűrítenek magukba és éltetnek. Ilyen az imént idézett megállapítás is, amely a húsfeldolgozás szempontjából kétségtelenül helytálló, de az emberi világban inkább ártalmas ítélet. Ugyanis tulajdonképpen kizárja a változás lehetőségét, Isten működésének esélyét a világban.

Éppen egy „mégis-szalonna” történet Boros Lajosé (egy sorstársával kapcsolatban ő maga is idézi e mondást), aki börtönbéli évtizedei során született újjá, és lett Isten követe – odabent s a kinti világban egyaránt. Rácsok mögött szabadon című vallomásos önlélekrajzából megismerhetjük a bűn világába sodródását, megtérését és azóta mindjobban bontakozó életét, mely immár minden értelemben szabadultan egyre több áldást hoz a missziós munka során.Boros Lajos

Boros Lajos jel a világban, az isteni kegyelem „felforgató” erejének jele. A megtérése óta eltelt több mint két évtized a pecsétje annak, hogy nem pusztán a bezártságban fellobbant lelkesedés gyorsan hervadó virága az ő hite. Mindennapjai tanúsítják, hogy az tartja meg, akinek a kezébe tette az életét 1994 egyik sorsfordító éjjelén.

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Boros Lajos:

Rácsok mögött szabadon

"A bűn a mélységéről az a bűnös tud igazán beszélni, aki annyira mélyre süllyedt, mint jómagam is. Bár szerintem teljesen mindegy, hogy hány méteres vízbe fullad bele az ember" – írja a szerző, aki valóban megjárta nemcsak a bűn, hanem a börtöncellák mélyét is. Sokadik büntetését töltötte, mikor az élete váratlan fordulatot vett. Nem került ki a rácsok mögül, sőt beismerő vallomása nyomán drasztikusan megemelték a büntetését, mégis szabad emberként élt tovább: szabadon attól, ami a bilincseknél is erősebben tartotta fogva. Könyvében is őszintén vall arról az útról, amely a kilátástalanságból egy reményteli jövő felé vezet.

Részletes adatlap » 2 560 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. július 15.

Dianne B. Collard: Úgy döntöttem, megbocsátok… fiam gyilkosának

Úgy döntöttem, megbocsátok… fiam gyilkosának – ezzel a címmel jelent meg Dianne B. Collard hiánypótló könyve a Harmat Kiadó gondozásában. A Collard házaspár 23 éves fiát, Timothy-t egy féltékeny férj ...

Elolvasom »

2018. augusztus 28.

„Isten kegyelmét kolduljuk” – szerkesztői ajánló a Luther-regény 2. kötetéhez

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójába...

Elolvasom »

2018. június 25.

Lelki utazás Adrian Plass-szal – Ezüst nyírfák könyvbemutató

 „A kérdések utak. A válaszok csak eltorlaszolják őket. Azt hiszem, igazából jobban szeretem a kérdéseket.”...

Elolvasom »

2015. október 06.

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – Narnia Krónikái 2.

Narnia a jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy vidéki ódon kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény. A négy kis kalandor e titok...

Elolvasom »

2018. január 02.

Szeretetnyelv gyerekeknek

Minden szülő vágyik rá, hogy ne csak ő szeresse gyermekét, hanem a kicsik is kifejezzék ezt egymás felé. A szeretetnyelvekről szinte mindenki hallott már, olvashatunk róla párkapcsolati, szülő-gyermek...

Elolvasom »

2016. július 28.

Bolyki Brothers: A hangszerek mi vagyunk

Miközben a karácsonyi könyvdömping utószezonjaként újabb celebvallomások és sztárszakácskönyvek árasztják el (immár leárazva) a standokat, üdítő élmény felfedezni a 30 éves Bolyki Brothers a cappella ...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »