Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

A kegyelem harmatja

2015. október 06.

A szerző az év 365 napjára szolgál lelki elemózsiával, s nagypéntekre, a mennybemenetel napjára, valamint pünkösdre is megfogalmazta hitének és református gyakorlatának megfelelő üzenetét. Célja, hogy rövid igemagyarázataival az olvasó tekintetét Istenre, s gondolatait az örökkévalóságra irányítsa.

Olyan perspektívát kínál, ahonnan nemcsak a bennünket körülvevő világ jelenségeit, hanem életünk valamennyi kérdését, kapcsolataink megannyi aspektusát újra értelmezhetjük, némelyekre pedig választ is remélhetünk.

Vélemények a könyvről

“Az egészséghez, erőnléthez jól kell táplálkozni. A lelki egészséghez is fontos, hogy Isten Igéjéből táplálkozzunk. Cseri Kálmán könyve is olyan, mint az almapép: szeretettel készített, gazdagon tápláló lelki eledel a lelki gyorséttermi készítmények helyett. Olyan gondolatokat ír le a szerző, amelyek éhséget ébresztenek a nehezebb, tartalmasabb ételek – a napi bibliaolvasás, az imádság, a keresztény asztalközösség – felé, ahol a testté lett Igével táplál minket Atyánk.” – Részlet a Reformátusok Lapja könyvajánlójából. 2012. április 29.

 

Hiába vagyok evangélikus, s hiába református a kötet szerzője, attól még jó. Kinyitom. Naponta elolvashatok egy áhítatot benne. A fő imádságról, a főbb igékről, a főbb példázatokról, s minden fontosról is. Belemerülhetek, elgondolkodhatok. Mert nekem szükségem van az igékre, ezekre a szavakra. Az útmutatásokra. A hitre.

Aki ismeri Cseri Kálmán szavait, olvassa ezt a kiadványt is, vagy hallgassa meg hangos könyvben. Ő is merüljön el, töltsön el értékesen néhány percet a napjain. Reggel. Este. Amikor szüksége van rá. – Részlet az andielmenyei blog könyvajánlójából

 

“Cseri Kálmán nagyszerűen villant fel olyan bibliai eseményeket és igazságokat, amelyek bennünk élnek, ám valami oknál fogva rendszerint csak egyoldalú értelmezésükig jutunk el. A történések oka, pl. Jézus tetteinek motivációs háttere is sokszor jól kiütközik a szövegekből és itt a lényeg: nem ragadhatunk le a tényeknél, mert a helyes értelmezéshez a miértek megismerése legalább olyan fontos.” – Részlet a Kálvinista Szemle könyvajánlójából. 2013. február.

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Cseri Kálmán:

A kegyelem harmatja

A szerző az év 365 napjára szolgál lelki elemózsiával, s nagypéntekre, a mennybemenetel napjára, valamint pünkösdre is megfogalmazta hitének és református gyakorlatának megfelelő üzenetét. Célja, hogy rövid igemagyarázataival az olvasó tekintetét Istenre, s gondolatait az örökkévalóságra irányítsa. Olyan perspektívát kínál, ahonnan nemcsak a bennünket körülvevő világ jelenségeit, hanem életünk valamennyi kérdését, kapcsolataink megannyi aspektusát is újraértelmezhetjük, némelyekre pedig választ is remélhetünk.

Részletes adatlap » 3 992 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2017. szeptember 25.

A tinédzser évek

Noha még van pár évem, míg magam is tinédzseres szülő leszek, ez a korosztály mindig izgatta a fantáziámat azzal az összetett, hullámzó, kiismerhetetlen világával, amely sok szülő és tanár számára oko...

Elolvasom »

2017. március 28.

Francine Rivers: Skarlátvörös fonal

Rég nem tapasztaltam már azt az érzést, ami most ismét hatalmába kerített: számoltam vissza a napokat, hogy mikor jelenik meg a könyv és mikor olvashatom végre el, Francine Rivers eddigi kötetei ugyan...

Elolvasom »

2016. július 29.

Wendelin Van Draanen – Szerintem, szerinted

A könyv alapján készült a A változó szerelem című film. Szeretem a váltott szemszögű könyveket, amikor a történteket mind a két fél szemszögéből megismerhetjük. Ezáltal bepillantást nyerhetünk a gondo...

Elolvasom »

2018. szeptember 17.

Hol van Isten, amikor fáj?

Philip Yancey, miközben a fájdalom és a szenvedés problémáját kutatta készülő könyvéhez, egy évig járt haldoklók önsegítő csoportjába, amely nagyrészt harmincasokból állt. A szerző szerint ez a korcso...

Elolvasom »

2020. november 23.

Állj ki magadért!

Hogy a gyerekek elcsennek ezt-azt a nagyoktól, nem újdonság. Még emlékszem, amikor a kicsi lányom alig másfél évesen belebújt az egyetlen magas sarkú csinos cipőmbe és a seprűre támaszkodva nagyon büs...

Elolvasom »

2018. január 02.

Szeretetnyelv gyerekeknek

Minden szülő vágyik rá, hogy ne csak ő szeresse gyermekét, hanem a kicsik is kifejezzék ezt egymás felé. A szeretetnyelvekről szinte mindenki hallott már, olvashatunk róla párkapcsolati, szülő-gyermek...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »