Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Kamaszhatárok

2021. szeptember 22.

Asztalt terít a fiam. Hangosan számolja a tányérokat, miközben az egyik kezével a másikra tornyozza őket. Ma éppen nyolcan fogunk itthon vacsorázni. A torony már reszket a kezében. Nem is bírom ki szó nélkül. ­

– Misu, légy szíves, csak két tányért vigyél egyszerre az asztalhoz!

Ahogy rám néz, felismerem a szemében azt a villanást, amit eddig már négy tizenéves olyan jól bemutatott nekem. Tudom előre, hogy nem lehet igazam. Legyen bármi is, ami mondtam, másként fogja csinálni a fiam.

– Elbírok én hármat is – feleli kissé bicsakló, mutálásba hajló hangon.

Persze, ez nem a világ vége. Nem is vitatkozom vele ilyen apróságon. Ő viszont tartani akarja a saját pozícióját. Saját akarata van, és ez nagyon jólesik neki. Kétszer három tányér után azonban megtorpan. Kissé elgondolkodva nézi a maradék kettőt. Most mi legyen? Aztán jön a szemében a villanás.

– Ezeket meg egyesével viszem ki.

Hát, így lázad az én autista, kezdő tizenéves fiam. Egyelőre.

Sok-sok emléket ébreszt bennem ez a jelenet. Négy lányom kamaszkorának sokféle kilengését, olykor bosszúságát, aggódását és persze szépségét. Ma közülük három már felnőtt. Nagyszerű, önálló, stramm nővé váltak, öröm rájuk nézni. Meg biztató is. Jó tudni, hogy a tinédzserből egyszer csak ilyen csoda lesz. Mint a mustból a bor, kiforr majd a fiam jelleme is. Az édes kisgyerek, a rajongó tekintetű manó már a múlté. Néhány év lázadás, hangulathullámzás, határfeszegetés után majd egy férfi áll előttünk: a nagy fiunk.

Nem könnyű ez a korszak senkinek. Egyformán megviseli a kamaszt és a szülőket. És ebben az életszakaszban már nagyon látványosan nem nevelődnek maguktól a tizenévesek. John Townsend Kamaszhatárok – Mire mondjunk igent és hogyan mondjunk nemet kamaszoknak? című könyvével segítőként csatlakozik hozzánk ennek az időszaknak a megéléséhez.

Az a jó ebben a könyvben, hogy tényleg minden szóba kerül, ami előfordulhat. Még azok a gondok is, amik csak a rémálmainkban szerepelnek. Szó esik az öltözködésről, az internetről, a tiszteletlenségről, a kedélyhullámzásról, a telefonhasználatról, a szexualitásról, szóval nagyjából mindenről. A fejezetek végén pedig különös refrénként tér vissza a biztatás: Menni fog!

Igen, van remény, mert ha a kamasz gyerek mellett állunk szeretettel és korlátokkal védve őt, akkor átsegíthetjük ezeken a nehéz éveken úgy, hogy felelősséget vállalni képes, elköteleződni kész, saját belső törvényekkel bíró felnőtté érjen. Ezért pedig nagyon megéri vállalni a nevelés – időnként nem is olyan könnyű – munkáját.

Füller Tímea

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
John Townsend:

Kamaszhatárok

A Határaink-sorozat következő darabja - immáron megújult külsővel - a tinédzserek szüleinek ad segítséget abban, hogy miként hozhatják ki a legjobbat a kamaszkor folyamatos változással járó, nehéz időszakából, és hogyan készíthetik fel a tizenéveseket arra, hogy megtanuljanak felelősséget vállalni önmagukért.
A pszichológus szerző, aki maga is két tizenéves fiú apja, bepillantást nyújt a kamaszok sajátos gondolkodásmódjába és világába, és hangsúlyozza, hogy a kamaszoknak a szülői szeretet és figyelem mellett stabil korlátokra és határokra is szükségük van. Gyakorlatias megközelítéssel mutatja be, hogy a világos határok és a megszegésükkel járó következmények hogyan segítenek a kamaszoknak az éretté válásban. Könyvében sorra veszi a kamaszkorra jellemző problémás viselkedésformákat és konfliktusforrásokat (tiszteletlenség, tanulási problémák, vitatkozás, problémás barátok, kimaradás, telefonhasználat stb.), illetve hatékony kezelésük lehetőségeit.

Részletes adatlap » 3 600 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. november 18.

10 kérdés és válasz: Az angyalokról

Mit mond (és mit nem mond) a Biblia az angyalokról, Istennek ezekről a hatalmas szolgálóiról?...

Elolvasom »

2017. október 04.

Könyvbemutató Family-klub Tapolyai Emőkével

Rendhagyó Family-klubra hívjuk kedves Olvasóinkat  2017. október 20-án 18 órára, a D18 Kávézó és Könyvesboltba. Tapolyai Emőke, pszichológus, coach és motivációs előadó új, a Harmat Kiadó gondozásában...

Elolvasom »

2021. november 22.

Ráháb zsoltára

Emlékszem az első döbbenetre, amikor megtudtam, hogy ilyen van. Pedig akkor még csak egy számomra ismeretlen gyerekről beszélték az oviban az anyukák. A torkom összeszorult, a hideg futkosott a hátamo...

Elolvasom »

2015. október 07.

Újra kapható Narnia összes része

”Réges – régen történt, talán még nagyapátok sem élt akkor. ” A Narnia Krónikáiban olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretségbe, megtudju...

Elolvasom »

2021. augusztus 31.

„Repülj, Marta!” – Az Egy anya reménye szerkesztői ajánlója

A népszerű amerikai írónő legújabb, Marta öröksége című kétkötetes regényében egy rendkívül fontos, ám korántsem egyértelmű kérdést feszeget: az anya-lánya kapcsolat alakulását. Mindezt négy generáció...

Elolvasom »

2017. augusztus 15.

Nyaralj a Harmat Kiadó könyveivel!

Mind tudjuk – és jelenleg tapasztaljuk is -, hogy az augusztus a nyár legmelegebb hónapja. Már gyerekként is sokszor hallgattuk a vakáció elején a szüleinktől: „Borzasztó meleg van, mi lesz itt augusz...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »