Sorozatot olvasni egyszerre jelent hatalmas boldogságot és keserédes várakozást. Boldogságot csal ki belőlünk, mert újra és újra elmerülhetünk a szeretett hősök életében, együtt nevethetünk vagy sírhatunk velük, viszont magában hordozza a keserédes várakozást is, hiszen olyan sokat kell aludni a következő kötet megjelenéséig. Ezúttal egy kicsit más nézőpontból tapasztalhattam meg ezt a visszaszámlálást, hiszen – Az oroszlán jele-trilógia első kötete, a Hang a szélben kiadását követően – szerkesztőként már ismertem a folytatást. Az elmúlt hónapok során viszont rengeteg e-mail és telefonhívás érkezett a kiadóba a második kötet megjelenésével kapcsolatban, ami hatalmas motivációt és bátorítást jelentett azokban a pillanatokban, amikor a szerkesztés befejezése olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt.

    A Visszhang a sötétségben című könyv megjelenése után úgy érzem, hogy érdemes volt várni a folytatásra, és remélem, hogy senkinek sem fog csalódást okozni. Ezúttal Marcus nyomába szegődhetünk, aki képtelen szabadulni az arénában történt események emlékétől: Hadassa szavainak visszhangja szinte üldözi őt a lelkét körülvevő sötétségben. Végső kétségbeesésében Júdeába hajózik, hogy felkeresse és megátkozza a rabszolgalány Istenét. Ezzel párhuzamosan Julia is elkeseredetten küzd a testét-lelkét emésztő kórral, miközben ráébred, hogy a halál talán nem a legrosszabb dolog, ami egy emberrel történhet. Végül egy különleges, fátylakba burkolt nő szegődik mellé segítőtársul, aki gyengédségével kísértetiesen emlékezteti őt valakire a múltból…
    Bár a történet a Római Birodalom kellős közepébe repíti vissza az olvasókat, mégis örök kérdésekre igyekszik választ adni. Gyönyörűen mutatja be Marcus istenkeresését, ahogy – a kor vallásos elképzeléseiből adódóan – szinte megszállottan igyekszik egy földi, fizikálisan is látható helyen megtalálni Hadassa Istenét. Keresi őt a hegyen, de Isten nincs ott. A szent városban, de ő néma marad. A jeruzsálemi templom romjainál, de továbbra sem fedi fel magát előtte. És akkor egy egyszerű pásztorfiú csendesen megszólítja őt: „Talán a választ, amelyet keresel, nem valami láthatóban és tapinthatóban leled meg.” Milyen egyszerűnek tűnő, mégis nehezen felfogható igazság ez, amely szinte a világ teremtésétől fogva kísérti az emberiséget.
    Bízom benne, hogy a Visszhang a sötétségben beváltja majd az olvasók reményét, hiszen az első oldaltól az utolsóig kellő izgalommal és meglepetéssel tud szolgálni! Ezzel a történettel azonban végleg búcsút intünk Marcusnak és Juliának, a harmadik könyv ugyanis a félelmetes gladiátor, Atretes történetét meséli tovább. Éppen ezért egyetlen tanáccsal szolgálhatok: merüljenek el teljesen a Valerianus testvérek világában!