Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Figyelni tanít | Molnár Illés írása Thoma László Füst – Túlélni a traumát című kötetéről

2020. január 21.

Figyelni tanít

Az első mondatoktól kezdve magával ragad a figyelme. Kifelé és befelé is. Az utca arcaira, mondataira, ritmusára és saját érzeteire, emlékeire, érzéseire. Ezen a rendkívül precíz, mégis közvetlen és érzékeny nyelven meséli el egy református lelkész, hogyan élte túl azt a kollégiumi tűzvészt, amit minden józan mérlegelés szerint elhanyagolható esélye volt túlélni.


2019. január 23-án leégett a Ráday utcai kollégium. Thoma László, a Gazdagréti Református Gyülekezet lelkésze aznap este a könyvtárban dolgozott. Ami ezen az éjjelen történt, az nemcsak a szerző és a kollégisták életén hagyott maradandó nyomot, de az egész magyar református egyházén is.

Visszaemlékezés, újraátélés, gyógyulástörténet, számvetés, belső leltár: egyéni és közösségi szinten is sok rétege van ennek a rövid és lendületes szövegnek. Sok könyv jelenik meg traumákról, de kevés történet nyújt ennyire kézzelfogható segítséget: a szerzője nyilvánvalóan sokat tud az emberi lélekről, itt pedig mindezt a tudást működésben láthatjuk.
A tudást arról, hogy a gyógyulás nem parancsra történik, de még csak nem is igyekezet kérdése. Ha elfojtjuk a gyászt és a haragot, mert ezt várják tőlünk, ha egy ki nem tisztított sebet ragasztunk le sebtapasszal, az nem gyógyul, csak elfertőződik, és a helyzet egyre rosszabb lesz. „Ahhoz, hogy majd meg tudjak bocsátani, most haragudnom kell” – írja. Mert félreértés, hogy a keresztény – különösen, ha lelkész – nem haragudhat. És nem kereshet felelősöket.

A szerző református lelkészként féli Istent és szereti az embereket, de nem fél az egyházat és az államot kritikával illetni, számonkérni, ha kell. Írástudóként tisztában van a szavak erejével, ezért sosem vagdalkozik, de nem is kerülgeti a forró kását. Dalszerzőként és zenészként jó ritmusérzékkel, sodró lendülettel meséli saját történetét. Gyakorlott futóként nem áll meg félúton: a rajttól a célig magával visz minket. Pszicho- és bibliodráma-vezetőként tisztában van vele, hogy a jól elmondott történetnek gyógyító és karakterformáló ereje van. Keresztényként pedig tudja, hogy minden trauma egyetlen gyógyítója a Megváltó, aki a végső, legnagyobb traumát élte át értünk.

És ahogyan Ő sem a vasárnapi feltámadással kezdte, úgy nekünk is meg kell élnünk a magunk péntekeit, hogy eljussunk saját, új életet hozó vasárnapunkhoz. Nem spórolhatjuk meg, még akkor sem, ha mi is úgy járunk, mint a könyv szerzője: „Ott tartok, ahol éppen vagyok. Sosem leszek az, aki előtte voltam.” Az újjászületéssel ugyanis vajúdás is jár.

A könyv ezért nemcsak azoknak fontos, akik érintettek a kollégiumi tűzben, kötődtek az épülethez, intézményhez, hanem mindenkinek, aki átment már olyan krízisen, ami maradandó károkat okozott az életében. Ami nem eresztette, ami kitörölhetetlenül a részévé lett. Thoma László traumatörténete nem receptkönyv, de segít és bátorít, hogy mi is merjünk tudatosak, figyelmesek és őszinték lenni magunkkal, felebarátainkkal és Istenünkkel.

Ez azonban egyáltalán nem egyszerű feladat. Nehéz ugyanis őszintén beszélni egy olyan tapasztalatról, amire hiányoznak a szavaink, és az élmény megcsomósodott zárványt képez bennünk. A gyógyulás útja, hogy új nyelvet találjunk erre az elhallgatott, elbeszélhetetlen tapasztalatra. Ezt találja meg a könyv talán legfontosabb (mély)pontján, egy felfakadó panaszimádságban a szerző, ahol Isten szemére veti: „Rohadtul nem voltál sehol!” Ez az a pillanat, amikor az ember feje koppan a medence alján. Csak ezután kezd el működni a kegyelem felhajtóereje.

És ettől más, ezért több ez a vékony kötet, mint a keresztény és/vagy önsegítő irodalmak zöme: nem magyaráz, hanem történetet mesél. Nem várja az olvasótól, hogy megtanulja, elsajátítsa az olvasottakat, azok észrevétlenül ivódtak be: a könyv olvasása közben azon kapom magam, hogy keresem az utca ritmusát, jobban figyelek másokra és magamra is. És ez az igazán jó könyv ismertetőjele: miután becsuktuk, máshogy látjuk a világot és benne magunkat.

MOLNÁR ILLÉS
költő, kritikus

Kapcsolódó termék

-20%
Thoma László:

Füst

Thoma László rövid lélegzetvételű, megrázóan őszinte és nyers vallomásában a traumát átélt ember belső vívódását, „pokoljárását” mutatja be. A 2019-es Ráday utcai református kollégiumi tűzből megmenekülve szembe kell néznie az élet törékenységével és saját tehetetlenségével, lelkészként pedig hitének megrendülésével is meg kell küzdenie. A szerző arra bátorítja olvasóit, hogy a gyógyulás érdekében merjék valóságosan is megélni a traumával jelentkező érzéseket, a fájdalmat és a haragot, hiszen minden új kezdet vajúdással és a régi hozzáállás átalakulásával jár.

Részletes adatlap » 2 392 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2017. január 04.

Hogyan viszonyulunk ehhez a vágyunkhoz?

A szingli lét a témája Carolyn Leutwiller Páratlanság újraértelmezve című könyvének (Harmat Kiadó, 2016.), amelyben a szerző a jelenséget a keresztény hívők szemszögéből közelíti meg. A mű a maga nemé...

Elolvasom »

2016. július 28.

Bálványaink

Hogy a szerelem, a gazdagság, a siker, a hatalom és a dicsőség megjelenhet a hívő ember életében (is) mint bálvány, ez a gondolat már nem jelent újdonságot. De Timothy Keller megközelítése mégis sok s...

Elolvasom »

2015. november 30.

Hang a szélben – szerkesztői ajánló

Munkámból adódóan rengeteg témájú és műfajú könyvet olvasok, egy dolgot viszont megtanultam az évek során: hogy tetszik-e egy könyv, vagy sem, az az egyik legszubjektívebb dolognak tekinthető. Egy kül...

Elolvasom »

2016. október 18.

Visszhang a sötétségben – szerkesztői ajánló

Sorozatot olvasni egyszerre jelent hatalmas boldogságot és keserédes várakozást. Boldogságot csal ki belőlünk, mert újra és újra elmerülhetünk a szeretett hősök életében, együtt nevethetünk vagy sírha...

Elolvasom »

2015. október 06.

Gary Chapman és Catherine Palmer: regénysorozat a házasság négy évszakáról

Idill kisváros Öbölmélye nevű városrészében nyugtalanító események kavarják fel a kedélyeket. Brenda és Steve Hansen házánál felbukkan egy elhanyagolt külsejű hajléktalan, Cody, aki kissé együgyű, és ...

Elolvasom »

2017. február 11.

Az iszlám és a kereszténység

Sok mindent tudtam eddig is az iszlámról, de azt nem tudtam, hogy nem szabad a bal kezünket használni evéskor (mázli, hogy jobbkezes vagyok!), és azt sem, hogy nem illik úgy ülni, hogy a talpunk valak...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »