Ha beismerem, ha nem, a gyerekeim közül hárman már felnőttek. Túl vannak a pályaválasztáson, gyakorolják, tanulják választott hivatásukat. Ahogy erről beszélgetek ismerősökkel, mindig látom átfutni az arcukon a bennük lezajló érzelmeket. Az első gyógypedagógus, hát nem lett lelkész, na de mégis: azért segítő foglalkozású. A második viszont: nos, ő marketinget tanul, sőt valószínűleg vezető lesz. Ó, ó, az egy züllött szakma, csóválják a fejüket és hümmögnek. Épp csak ki nem mondják, hogy imádkozni fognak a lelki üdvéért, mintha máris látnák deszkán csúszni a pokolba.

Pedig szükségünk van jó vezetőkre. Nem mindegy, hogy merre tart a cég, nem mindegy, hogy gyomorgörccsel vagy lelkesen indulunk munkába. Manapság mégis olyan, mintha kevés tisztelet övezné a vezetőket. Látom ezt az iskolában is, ahol egy osztályfőnök is gyakran vitatott személy lesz, amikor felelős döntéseket hoz. Sőt, a gyülekezetek élén állók sem feltétlen kapnak megbecsülést és elismerést, sokkal inkább kritikát és kioktatást.

Épp ezért volt számomra nagy felüdülés Kovács Ágnes Lilla: Hit a vezetésben című könyvét elolvasni. A kötetben vezetők vallanak munkájukról, életükről, hitükről. Korrekt, lelkiismeretes emberek, empátiával és humorral. Kellő önismerettel és alázattal beszélnek felelős munkájukról. Sokan közülük ismert cégek és projektek élén állnak, mégis nagyon közvetlen hangon és emberien vallanak akár hibákról, tévedésekről is. Készek önvizsgálatra, akár öniróniára. Tudják, hogy döntéseik során sokak élete és munkája van a kezükben. Érzik ennek súlyát és komolyan veszik. Tudják, hogy felettük is van Hatalom, amelytől segítséget, vezetést kaphatnak, és amely előtt el kell számolniuk döntéseikről.

Ugyanakkor le tudják tenni a terheket, van technikájuk a megújulásra, és közösséget ápolnak, ahol egyenrangú félként lehetnek jelen – kilépve a főnök szerepéből. Családjuk van, hobbijuk, személyiségük, és olyan is akad, aki kedveli a bolondos mintájú zoknikat. Nagyon különbözőek, mégis mindegyikükben azt érezzük, hogy éppen úgy, ahogy vannak, jól töltik be pozíciójukat. Bátran bíznánk rájuk magunkat.

A róluk szóló interjúk bizakodásra adnak okot. A vezetés igenis szolgálat. Éppen úgy Isten munkatársa az emberek élére álló felettes, mint a segítő foglalkozású, vagy a szolgáltatásban dolgozó ember. Mindannyian felelősséggel élve meg hivatásunkat, lehet jobb hely ez a világ.

/Füller Tímea